Napi friss

Az X-Faktor finalistája, Belano: „Idő kell, amíg ezt fel tudom dolgozni”

A fináléval kapocslatos érzéseiről vallott az X-Faktor versenyzője, Belano.

Az X-Faktor idei évadának egyik nagy esélyese lehet Belano, akinek a dalai a leghallgatottabbak a YouTube-on. Tóth Andi mentoráltja könnyedén vette azt az akadályt, amit az elődöntő jelentett, mégis izgult. Érzéseiről kollégánknak mesélt. Illetve azt is elárulta, hogy készül a végső megmérettetésre.

„A vasárnap az a nap, amikor Isten is megpihen, szóval ezt a napot én is a regenárlódásra fordítottam, a családommal beszélgettem, átrágtuk, hogy mi történt az elődöntőben. De hétfőtől teli gázzal elindult a meló. Többfajta zenén is dolgoznom kellett, hogy tudjon majd Andi miből válogatni,  meg ugye vele is elő fogok adni egy zenét. Ez a hét erről szól: meló, meló, meló. Hajtás tudatosan, és addig, ameddig el nem érek a legvégéig, a leges-leges-legvégéig.”

Magának akar megfelelni

Belano arról is mesélt, milyen érzésekkel vág neki a finálénak. „Igazából azzal leszek elégedett, hogy úgy teljesítek, ahogy én azt elvárom magamtól. Ha ez nekem sikerül, akkor már boldog leszek. Úgyhogy igazából csak saját magamnak szeretnék már megfelelni, meg persze a nézőimnek és a mentoromnak.”

A rapper egyébként veszélyzóna nélkül jutott tovább az elődöntőből. „Az elődöntő előtt valahogy minden nagyon nyomasztó volt, ráfeszültem a produkciómra, mert nem sikerült olyan jól a próbán, de úgy érzem, ezt az élő adásban ki tudtam javítani. Én tudtam meg először, hogy bekerültem a fináléba. Ez számomra hihetetlen, fel sem fogom. Idő kell, amíg ezt fel tudom dolgozni.”

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!