A TV2-n futó Séfek Séfe eddig minden évben a csatorna egyik húzóműsora volt. Az idei őszi programkínálatba azonban hiába várták a lelkes tévénézők. „Hol van már az új évad?” – írják a kommentelők több helyen, így egyértelmű, hogy a sokan már tűkön ülve várják, hogy láthassák Krausz Gábort és Vomberg Frigyest versenyezni. A műsor ugyanis abból a szempontból egyedülálló, hogy nemcsak csapatot vezetnek és mentorálnak a séfek, hanem csapattagokká is válnak.
Wolf András elbúcsúzott
Pedig hónapokkal ezelőtt le is forgatták az új évadot, amiben Wolf András már nem fog szerepelni. Ő ugyanis az év elején sokak sajnálatára bejelentette: nem vállal több évadot.
A séf akkor azzal magyarázta a döntését, hogy bár nagyon szerette a közös munkát, a forgatások rengeteg időt és energiát felemésztettek, amit idén más projektekre szeretett volna fordítani.
A helyére Tischler Petra érkezett, akit szintén nagyon várnak már a nézők, hiszen néhányszor már kaptak belőle ízelítőt vendégséfként. Róla egyébként azt lehet tudni, hogy keménykezű, hajthatatlan séf, így méltó utódja Wolf Andrásnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megszólalt a TV2
Egyelőre azonban a TV2 mély hallgatásba burkolózik a Séfek Séfével kapcsolatban. Az is valószínű, hogy idén már nem lesz séfcsata, hiszen karácsonyig már nem lehetne leadni a friss évadot. Az sem kizárt, hogy a konkurens RTL-re várnak, hogy a legújabb gasztroműsorral egyidejűleg – ami Rácz Jenővel és Sárközi Ákossal érkezik– indítsák el a saját főzős műsorukat.
A story.hu megkereste a témával kapcsolatban a TV2-t, ám egyelőre nem kívánták elárulni, mikor érkezik az új évad. „Amint aktuális lesz, tájékoztatást fogunk adni” – írták röviden.
Kiemelt kép: TV2




