Szulák Andrea a Világtalálkozó című műsorban mesélt arról, mindig is tudatos volt azzal kapcsolatban, milyen feladatokat vállaljon el, illetve mikor kell azt mondani, elég volt, kiszáll. Például a mai napig nagy sikerrel játszott Menopauza című darabot is azért hagyta ott, mert szerinte már nem állt jól neki a szerep.
„A Játékszínnel azt volt a baj, hogy én úgy ítéltem meg, hogy hatvanpluszosan már nem vehető komolyan, hogy miniszoknyában a menopauzáról viccelődjek. Tehát ez még ötvenpluszosan menő, de szerintem hatvan felett már nem annyira az… És amitől a jövőben is irtóznék, hogy megélhetési művésznek nevezzen bárki.”
A legjobbkor lett édesanya
Régebben azt mondta, szerinte a televíziózás torzítja az ember személyiségét, és ő épp azelőtt hagyott fel vele, hogy ezt észrevette volna magán.
„Én nagyon szerencsés vagyok, mert nekem a Jóisten akkor küldte a gyerekemet, amikor bennem már megfogalmazódott az, hogy ’ha ezt most még egy-két évig csinálni kell, akkor torzulni fogok.’ Olyan irányba, hogy akkor elkezdem elhinni magam… Akkor már én vagyok a képernyős világsztár, akinek a környezetében még levegőt venni sem illik kérdezés nélkül.”
„A kamera amúgy is mindent felnagyít: a súlyt, a ráncokat”
Úgy érzi, a döntéseinek köszönhetően – ahogy ő fogalmaz – egy egyszerű nő tudott maradni, aki tisztában van magával, a képességeivel. Azt külön megjegyezte, hogy amúgy sem állna már neki jól a tévézés.
„A képernyőfüggőség meg azért torzít, mert például nem enged megöregedni. És ezt én bajnak tartom – folytatta a színésznő. – Fizikális értelemben mindenképpen, mert a kamera amúgy is mindent felnagyít: a súlyt, a ráncokat. (…)
Változik a világ is, és ezzel nagyon-nagyon ritkán sikerült még együtt mozognia a képernyős embereknek, legalábbis Magyarországon. Külföldi csatornákon azért látok üdítő kivételeket, főleg, mondjuk, az olaszoknál. De ez egy trend. Egy bizonyos kor után már nem áll jól a képernyő…”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
