Napi friss

Megmutatta kisbabája arcát az Ázsia Expressz sztárja: Jonatán gyönyörű kisfiú

Kafi Rea Milla és férje, Kovács Patrik kisfia, Jonatán nagyon szépen fejlődik. Szülei bár ritkán osztanak meg róla fotót, főleg, ahol az arca is látszik, legutóbb kivételt tettek.

Az Ázsia Expresszből ismert modell, Kafi Rea Milla idén nyáron lett édesanya. Június végén született meg első gyermeke, Jonatán, aki 3,5 kilóval és 50 centivel érkezett. Kafi arról is őszintén mesélt, hogy a szülés nem indult meg magától, így orvosi segítségre volt szükség. Nehéz volt elfogadni, hogy így lesz. „Nem volt borzasztóan rossz, de nagyon-nagyon fájt, hogy adták a gyógyszereket, beindították a fájásokat. De annak örülünk, hogy így is, úgy is természetes módon sikerült.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rea Milla-Kafi (@reamillaofficial) által megosztott bejegyzés

Férjével, Kovács Patrikkal tavaly szeptemberben házasodtak össze, és tudatosan többnyelvű környezetben nevelik kisfiukat: magyarul, angolul, németül, sőt Kafi szomáliul is beszél hozzá.

Az első hetek nem voltak könnyűek – Patrik éjszakai munkái miatt Kafi sokszor egyedül maradt a babával –, de ma már beosztják az éjszakákat, és szerencsére Jonatán nyugis baba.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rea Milla-Kafi (@reamillaofficial) által megosztott bejegyzés

A modell gyorsan felépült, és bár most a család az első, készül visszatérni a munkába. Saját ruhamárkáját építi, miközben a közösségi médiában őszintén beszél az anyaság szépségeiről és kihívásairól. A baba arcát ritkán mutatja meg, de néha – mint legutóbb – kivételt tesz.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu 

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!