Az énekes tavasszal, a Story magazinban mesélt róla először, hogy élete első 18 évében mennyire nem volt hite, önbizalma, akkor leginkább a külseje miatt. S noha ez a probléma azóta már a múlté, ahogy azt a legutóbbi adásban láthattuk, hallhattuk tőle a Tv2 színpadán állva, még bőven akadnak megoldandó feladatai önmagával.
Miközben az énekes könnyeit nyelve beszélte ki magából a zsűrinek, s lényegében egy országnak a lelki problémáit, a felesége, Fehérvári Dóra a nézőtéren zokogott, férje őszinte szavai hallatán.
„Nem tudom, hogy végig tudom-e mondani… Egész életemben – nem értem, hogy miért – az önszeretettel volt problémám” – csukott el a hangja az énekesnek.
Édes teher
Majd kifejtette, hogy nem azért vesz részt a versenyben, hogy megnyerje, hanem azért, mert felismerte: itt kell lennie, hogy kibéküljön saját magával. Dórát többször mutatta a kamera, ahogy takarja az arcát, mert annyira sír. A minap pedig szavakba is öntötte az érzéseit, és a közösségi oldalán a hétvégi táncterápiája kapcsán a Tv2 stúdiójában történteket is szóba hozta.
„Ez az energia folytatódott a nagyvilágban, amit szívesen kerülök, nem igazán komfortos már, de férjem ott versenyzik és olyan pillanat következett az ő önismereti útjában is, végülis ország-világ előtt, amiben újra áradt az én folyóm is, hiszen nem csak ismerem a lelkét és az útját, de össze is vagyunk kötve. Ez édes teher.
Nagyjából megtanultam kezelni már, évek kellettek, hogy ne cipeljem az ő, vagy mások terhét is”
– írja Dóra, aki hozzátette, a gyermekeik – Léna és Ármin – a legnagyobb tanítóik. Kislányuk ugyanis a szülei érzelemdús hétvégéjéről mit sem sejtve, két szívet adott nekik hétfő reggel, amit saját maga készített.

Kiemelt képek: Schumy Csaba, Nagy Zoltán




