Napi friss

Házasság első látásra: Attila rettenetes gyerekkori traumájáról vallott

Janicsek Attila és Miló Viki kapcsolata nem indult egyszerűen, mostanra viszont egyre közelebb kerültek egymáshoz. Attila most kendőzetlen őszinteséggel mesélt a gyerekkorában átélt szörnyűségről.

Miló Viki és Janicsek Attila kapcsolatát az első perctől kezdve hatalmas figyelem övezi, a Házasság első látásra című műsorban konfliktusos kezdés után úgy tűnik egyre közelebb kerülnek. Napról -napra nyitottabban állnak egymáshoz és már a legmélyebb sebeikről is bátran beszélnek.

Legutóbb ezt a sales manager tette meg. „Tele vagyok traumákkal, szinte csak az van” – ült ki az arcára egy szomorú mosoly.

Nehéz gyermekkora volt

A korábbi élsportoló tágra nyílt szemekkel hallgatta újdonsült férje szívszorító beszámolóját. „4-5 évesen a tesómmal az egyik kedvenc játékunk a felfedezős volt. Szerettünk kutakodni, es találtunk egy levelet, amit megmutatunk anyukánknak, de fogalmunk sem volt arról, mi az. Kiderült, ezt a levelet egy nő írta apámnak. Ebből egy oriási balhé kerekedett a szüleim között.

Mi a tesómmal bebújtunk a szekrénybe. Odáig fajult a dolog, hogy anyu ki akart ugrani az ablakon, apu húzta vissza. Annyi maradt meg az egészből, hogy a ruhásszekrényben sírtunk amiért anyu meg akarja ölni magát.

Tehetetlennek éreztem magam. Aztán ezek fokozódtak, ennek nem lett végé mindig megkaptuk, hogy miattunk nem váltak el. De hát ez nem volt egy normális élet” – vallotta be a férfi.

Mló Viki és Janicsek  Attila a terápia végén Fotó: TV2

Attila megkönnyebbült miután megosztotta a nejével ezt a súlyos traumát. „Nagyon hálás vagyok, amiért ezt megkérdezte és tudtunk erről beszélgetni. Így szélesebb belátást kapott abba, mit hordozok magammal. És talán azt is megmagyarázza, mit miért teszek.”

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!