Napi friss

A szükség nagy úr: Harsányi Levente saját nyelvet alkotott

Iskolás korában Harsányi Levente saját nyelvet alkotott. A műsorvezető az Azt beszélik legutóbbi adásának vendégeként megmutatta, még ma is kitűnően tud e kitalált nyelven beszélni.

Az Azt beszélik című műsor legutóbbi adásban a nézők megismerhettek egy rendhagyó barátságot, amely 51 évig tartott úgy, hogy a két nő személyesen addig sohasem találkozott. Gyerekkorukban váltak levelezőtársakká,egyikük az USA-ban másikuk Angliában él. Tehát egy óceán válaszotta el őket egymástől. Nemrég azonban személyesen is megölelhették egymást, erről pedig videót is készítettek, amit a műsorban le is vetítettek..

A téma kapcsán  Harsányi Leventének az iskolai levelezések és a gyerekkora jutott eszébe. „Mi is buktunk le ilyen levelekkel, de aztán a baráti körben kifejlesztettünk egy speciális nyelvet, amit csak mi ismertünk. Ez volt a madárnyelv, amelyet már szükségtelen volt írni, mert rajtunk kívül más nem értette, miről beszélünk. A lényeg az volt, hogy egy »id« szócskát tettünk minden magánhangzó elé és így társalogtunk” – részletezte Harsányi. Aztán megmutatta, ma is kiválóan beszéli a saját maga által kreált madárnyelvet.

Ha már iskola, Levetne egy kínos esetet is megosztott a többiekkel. Nemrég érettségi találkozója volt, és ott történtt az incidens. . „Ilyenkor névsor szerint mindenki feláll, elmondja, hogy hívják és mi történt vele 18 éves kora óta. Arra gondoltam, hogy erre nincs semmi szükség. Ám felállt mellőlem egy számomra ismeretlen ember, akitől előtte meg is kérdeztem, hogy kivel jött és kit kísért el. Kiderült azonban, hogy ő is az osztálytársam volt, csak nem ismertem meg”.

Kiemelt kép: Csöndör Kinga/MTVA

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!