A Házasság első látásra idei évadának indulása óta tartja magát Dudás Anna a szigorú elvekhez, és nem engedi ágyába férjét, Jagicza Petit. A nézőknek, de az újdonsült férjnek is fogytán van a türelme. Egyre nehezebben viseli, hogy gyakorlatilag minden próbálkozása kudarcba fullad. Mindeközben azt is Anna szemére vetik, hogy a műsorban minden szenvedélytől mentesen, szinte fagyott halként szerepel Peti mellett, miközben a közösségi oldalai tele vannak kacér fotókkal.
Össztűz zúdul Annára
A 29 éves lány az elveire hivatkozik: a testi intimitás csak érzelmi kötődés után jöhet, és csak saját szabályai szerint. Sok néző szerint azonban ez a prüdéria csupán megjátszott, mások viszont épp ezért védik: szerintük Anna csupán önazonos, és nem hajlandó kamerák előtt feladni az elveit.
„Csábító fotókat olyan nők is szoktak csinálni vagy csináltatni magukról, akik egy kezükön meg tudják számolni, hogy hány pasijuk volt! Nem feltétlenül függ össze egy kacér fotó a ledérséggel! Ezt csak azok feltételezik, akik nem elég csinosak. Bőven válogathat Anna a pasik között, nyilván bolond lenne mindegyikkel lefeküdni. Ezerszer is meggondolja, hogy kivel áll össze!” – írta egy hozzászóló, amivel többen egyet is értettek. Mások ugyanakkor a szemére vetették, hogy a férjére miért szól rá, ha legelteti rajta a szemét.
Petinek fogy a türelme
Folyamatosan próbál közelebb kerülni feleségéhez, Peti egyelőre azonban csak a távolságot érzi. Hiába próbálja kedves gesztusokkal és romantikus ötletekkel elnyerni az ara bizalmát, a nász továbbra is csak plátói.
„Ez nekem már, tök őszinte leszek, ez már kezd átcsúszni óvodába…”
– mondta elkeseredetten a friss férj, amikor a meglepetésnek szánt rúdtánc óra is kudarcba fulladt. Ugyanakkor lehetséges, hogy éppen ez a taktika fog beválni végül Anna számára, hogy megtartsa Petit. A fiatal férj ugyanis saját bevallása szerint nem a pillanatnyi örömöknek él. Vállalkozóként, saját cégét vezetve összetett rendszerben gondolkodik, vagyis pontosan tudja, mivel fog foglalkozni holnapután.
Kiemelt kép: TV2




