Kilencvenhárom éves korában elhunyt Prunella Scales brit színésznő, aki a magyar nézők számára leginkább Sybil Fawltyként vált emlékezetessé az ikonikus „Waczak szálló” című vígjátéksorozatban, amit a Duna TV sugárzott.
A család közlése szerint Scales békésen távozott londoni otthonában – miközben épp a „Waczak szálló” epizódjait nézte. A színésznőnél 2013-ban vaszkuláris demenciát diagnosztizáltak, ami után fokozatosan visszavonult a nyilvánosságtól. Bár egészségi állapota romlott, a humor iránti szeretete és a sorozat iránti kötődése mindvégig megmaradt.

Kultikus sorozat
A BBC által 1975-ben és 1979-ben sugárzott két évados sorozatban Scales alakította a szállodaigazgató feleségét, Sybilt – egy határozott, szókimondó karaktert, aki tökéletes ellenpontja volt férjének, Basil Fawltynak, akit John Cleese formált meg. A sorozat mára kultikussá vált, és 2017-ben minden idők legjobb brit sitcomjának választották.
A négy főszereplő közül már csak ketten élnek: John Cleese és Connie Booth, aki Pollyt, a recepcióst alakította. Andrew Sachs, Manuel megformálója, 2016-ban hunyt el.
Kiemelt kép: Pixabay




