Napi friss

Brutálisan megfiatalodott a Házasság első látásra Ritája – fotóval

Fűzfa Rita külsejét rendre kritizálta a férje, Varga Sanya a Házasság első látásra című műsorban. A feleség ezután úgy döntött, drasztikus változtatásokat eszközöl az arcán. Az eredmény meghökkentő. Akár húsz évet is letagadhatna!

Természetesen, vállalva a ráncait jelentkezett a Házasság első látásra című műsorba az 55 éves Fűzfa Rita. A műsor azonban felforgatta az életét, és úgy döntött, ideje változtatni magán. Mivel egy esztétikai klinikán dolgozik, adott volt, hogy belefogjon az arcfiatalításba. Szerencséjére a munkahelye is partner volt ebben, így bátran vágott bele a kezelésekbe. Az eredmény pedig szemmel látható. „Amikor belenézek a tükörbe, a fiatalabb önmagam köszön vissza” – mondta egy rövid videóban Rita, aki megújult külsejével akár húsz évet is letagadhatna.

Orosz ajkakra esküszik

Bár Rita korábban elfogadta, hogy az idő múlása nyomot hagy az arcán, voltak problémái a külsejével. A homlokát túl ráncosnak ítélte – azt régebben már töltette is –, így botoxkezelést kapott. Mivel vidám természet, és sokat nevet, a mosolyráncai túl erősek lettek. Ezeket most feltöltette.

Rita ma és a Házasság első látásra idején: micsoda különbség! (Fotók: Archív, TV2)

Megereszkedett bőrét is feszesebbé varázsolták, és az úgynevezett Russian Lips nevű ajakfeltöltésen is átesett, amitől teltebb lett a szája, akárcsak a babáké.

Férje kritizálta a külsejét

Rita döntésébe, miszerint fiatalítani szeretné külsejét, vélhetőleg műsorbéli férje, Varga Sanya is közrejátszott. A férfi ugyanis az első perctől kezdve nem volt kibékülve neje külsejével, korával, de még étkezési szokásaival sem.

Rita ugyan a forgatások alatt nem vette fel a bántó megjegyzéseket, utólag már bánja, hogy szó nélkül hagyta Sanya viselkedését. „Nagyon tiszteletlenül viselkedett. Kellemetlen volt, csalódtam benne!” – mondta a Storynak Fűzfa Rita, akiben, úgy tűnik, olyan mély nyomot hagytak férje sértő szavai, hogy rászánta magát a drasztikus változtatásra.

Fűzfa Rita és Varga Sanya esküvője (Fotó: TV2)

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!