A napokban a story.hu is beszámolt róla, hogy Miló Viki őszintén mesélt a Házasság első látásra című műsorban gyerekkori traumájáról. A szörnyű emléket műsorbéli férje idézte elő. „Egy táncesten Attila szorosan ölelt magához, hirtelen minden izmom befeszült, és mintha egy pajzs nőtt volna a mellkasomra. Nagyon furcsának találtam, hogy ennyire taszít a férjem, kerestem az okokat, miért utálom ennyire, és akkor jöttem rá, hogy ezt az érzést már átéltem valahol. A terápia során kibukott belőlem egy régi történet, amikor a család egyik barátja az akaratomon kívül olyat tett, amit soha nem lett volna szabad. Hogy mondhattam volna el bárkinek? Még én szégyelltem magam. Több mint 30 éve elfeledett dolog volt – mondta könnyek között a Meglepetésnek Miló Viki, hogyan szorította le a férfi és elégítette ki magát.
Csak a nővére tudott róla
„14-15 éves vidéki kislány voltam, rövid hajam volt, fiúsan öltözködtem, egyáltalán nem voltam kirívó. Ő pedig egy hatvan év körüli férfi volt, aki kihasználta a kiszolgáltatottságomat, és átlépett egy határt, ami örökre nyomot hagyott bennem.
Mai fejjel a legrosszabb az egészben, hogy még én hibáztattam magam, és nem mertem segítséget kérni. Bár örülök, hogy felszínre került, de tartok tőle, mit fog majd szólni a felesége, aki még él. Félek attól is, hogy a családomat hogyan érinti majd, hiszen csak a nővérem tudott róla.”
Ha ez az eset nem történik meg Attilával, talán örökre eltemetett emlék maradt volna. Most viszont van esélyem foglalkozni vele, feldolgozni, és végre boldog lehetek. Másfél éve nem sírtam, furcsa, milyen érzések törnek elő belőlem. Most már értem, miért nem tudtam korábban közel engedni magamhoz senkit.”

Segít a nőknek, hogy megvédhessék magukat
Miló Viki ezentúl kettőzött erővel segíti a sorstársait. „Érdekes, de eddig nem sejtettem, miért jön hozzám annyi vendég bokszedzésre családon belüli erőszak vagy válás után. Most már megértettem, hogy azért találtak meg, mert tudat alatt érezték, hogy tudok rajtuk segíteni. Most már még komolyabban dolgozom azon, hogy segítsek a nőknek a sport által megvédeni magukat, és ha csak egy olyan gyerek, akit valaha hasonló dolog ért, bátorságot gyűjt és kiáll magáért, már megérte beszélnem róla” – mondja a bokszoló, aki élete egyik legfájdalmasabb emlékével nézett szembe.
További részletek a legfrissebb Meglepetésben!

Kiemelt kép és fotó: TV2




