Az elmúlt hetekben kimagasló teljesítményt nyújtott a Sztárban Sztár All Stars színpadán, így aligha kell bárkinek is bemutatni Péterffy Lilit, de azt bizonyára kevesen tudják róla, honnan ered és mit takar a második keresztneve, a Lelle művésznév. „Még 2020-ban a saját szórakoztatásomra élvezetből megtanultam DJ-zni. Apránként nagyon megszerettem, és a buliszervezők körében is egyre inkább elterjedt a híre, hogy már nem csak énekelek. Elkezdtem fellépni, ezért kellett egy művésznév. Egyszer csak a semmiből beugrott a Lelle név, ami az ősmagyar Lehel névnek a női változata, ráadásul azt jelenti, lélek” – meséli mosolyogva Lili a story.hu-nak.
Lelki sebeit gyógyítja
A mögötte álló másfél évben az énekesnő rengeteget dolgozott a lelkén. „Már jó ideje benne vagyok egy terápiás folyamatban, aminek elvitathatatlan érdemei vannak abban, hogy most így tudok teljesíteni ebben a versenyben. Minden egyes sebemet igyekszünk bevarrni, de bőven van még min dolgozni” – ül ki az arcára egy keserédes mosoly.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hosszú önmunkának pedig jellemén is látható lenyomatai vannak. „Bátrabban vállalom a sebezhetőségem. Ez valahogy egy természetes fejlődéses folyamat is.
Sokáig szégyelltem az érzékenységemet, hogy az átlagnál jóval hevesebben élem meg az érzéseimet.
De már tudom, ez nem egy hátrány, hanem egy hatalmas előny, amit a művészetemben is tudok kamatoztatni.”

„Bár sose érne véget”
Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy ennyire lehengerlő a teljesítménye a Sztárban Sztár All Starsban. „Igyekszem minden héten a lehető legjobban belehelyezkedni az általam megformált híresség bőrébe. Elkezdek olvasni róla, megnézem a csillagjegyét, azonosulok vele. Rendkívül élvezem ezt a versenyt. Azt kívánom, bár sosem érne véget. Ha bejutnék a döntőbe, elképesztően boldog lennék” – magyarázza izgatottan Lili.
Három az egyben
Péterffy Lili Lelle nem csupán lemezlovas és énekesnő, hanem még színésznőként is bontogatja a szárnyait. „Ezek váltakozó intenzitással vannak jelen az életemben, most például az éneklés a legfontosabb. De a színészet is roppant közel áll hozzám. Tavaly például szerepeltem is egy amerikai filmben, amit nagyon élveztem. És remélem, színésznőként is egyre nagyobb feladatokat kapok a jövőben.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




