Tinédzserként, 14 évesen csöppent a modellvilágba Mihalik Enikő, aki családjától távol, külföldön állta meg a helyét, épített karriert a divatszakmában. Ennek azonban ára volt. Mészáros Antónia − egykori kiváló televíziós újságíró, ma az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója − beszélgetett vele elsősorban a gyerekkoráról, de szóba került Enikő kislánya, férje és családja is.
A nagy lehetőség
Amikor az iskolában csúfolt nyakigláb tininek szerződést kínált az első modellügynökség, nagy döntés előtt álltak a szülei. Lehetőségeikhez mértek utánajártak, kik és hová hívják egyébként mindig megbízható, szabálykövető lányukat. Végül elengedték őt egy számukra ismeretlen, ijesztő világba. Mindezért Enikő egy pillanatig sem hibáztatja őket, pedig mint az interjúból kiderül, sokat szenvedett az évek során.
Enikő ma már maga is édesanya, a kislánya négyéves, de sokkal „csajosabb”, mint anyukája volt egykor. „Ő egy kis hercegnő” – mondja mosolyogva a modell.
„Még nagyon kicsi, de ha, mondjuk, előre ugranánk tíz évet az időben − ennyi idős voltál te, amikor elindultál a modellszakmában −, valaki leszólítaná a lányodat, hogy ’te, Rozi, itt van egy verseny…’ Már most csóválod a fejed” − néz Mészáros Antónia a mosolygó Enikőre.
„Mert ennek még a gondolatatától is rettegek − felelte Enikő. − Nem tudom, hogy ezt az édesanyám, apukám meg nagyapám hogyan csinálták végig.
Szerintem ezt a gyereket én soha nem fogom elengedni… Nagyon féltem, de ez bennem zajlik, próbálom nem ráakasztani a félelmemet és féltésemet. De az biztos, hogy állandóan el fog hangzani a számból, hogy ne siess, legyél gyerek és élvezd.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Elengednéd a sajátod?”
„Teljesen más dolog, hogy félted a gyereked úgy általában – veti közbe Antónia −, vagy hogy félted attól, amin te keresztülmentél. (…) Te elengednéd a saját lányodat, vagy bármilyen 14 éves gyereket ebbe a szakmába egyedül, kiszakítva a saját környezetéből egy idegen világba?”
Enikő nem szeret tiltani, el is magyarázza, mi mindentől függne a döntése, de hogy kívánná-e ezt a világot a kislányának, az nem kérdés. A hallgatóban se marad kérdés, miután arról mesél, milyen a modellélet.
„Az emberbe az elejétől sulykolják, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos casting, ha ezt elrontod… Nálunk minden túl van tolva. Minden munka, minden egyes casting karrierdöntő. Tehát olyan nincs, hogy az ember csak úgy elmegy egy castingra, és nem kapja meg a munkát. Minden csating a világ legfontosabbja és mindegyik karrierdöntő. Tehát rád helyeznek egy hatalmas nyomást. Miután elmondták neked, hogy hogy vagy felöltözve, miért nincs megfésülve a hajad, milyen magas sarkú van rajtad, tényleg ezt a táskát akarod vinni… Mit fog gondolni a stylist, aki karrierdöntő ítéletet fog feletted hozni?!
És akkor elmész 19 évesen, és ott áll egy castingdirektor vagy stylist, aki a világ legnagyobb klienseivel dolgozik, és arcon röhög, hogy hogy nézel ki.
Egy 54 éves férfi, aki a világ legnagyobb divatházainak dolgozik, most ebben a pillanatban mondhatjuk, hogy kettétörte a karrieremet. Minden egyes modellismerősömről tudok olyat, hogy hazament és zokogott. Ez a földbe döngöl…”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




