Napi friss

Galla Miklós kétségbeesetten kért sürgős orvosi segítséget

Hiába kezdett el kilábalni szűkös anyagi helyzetéből, most orvosi segítségre lenne szüksége. A humorista azt mondja, nem műtik meg.

Közösségi oldalán ismét vészjósló poszttal jelentkezett Galla Miklós. Azok után, hogy anyagi segítségért fordult a közösségi médiában rajongóihoz, most azt írta, borzalmas állapotba került.

„Leírhatatlan állapotban vagyok. Sajnos a Dél-Pesti Kórházban sem operáltak meg. Fél másodpercenként csuklom és rángatódzik a mellkasom. Borzalmasan szenvedek. Laikusként úgy gondolom, hogy a rekeszizmomat irritálja valami, és azt a valamit kellene onnan eltávolítani. Orvosok! Sebészek! SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!”

– írta kétségbeesetten a Facebook-oldalán Galla. Arról is írt, hogy a háziorvos javasolt számára műtétet, a kórházban viszont előírtak számára gasztroenterológiai vizsgálatot és hasi ultrahangot. Az állapota nem javul, azonban az említett vizsgálatokra várnia kellene.

Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy csuklás kínozza. Hónapokig tartott az előző csuklási rohama, amire semmilyen gyógyszer nem használt. Az orvosok akkor is tanácstalanok voltak, de akkor egy trükknek köszönhetően abbamaradt a probléma. „Interneten olvastam, hogy a reggeli, éhgyomorra ivott kávé ártalmas. Azonnal abbahagytam, s megszűnt a csuklásom. Soha többet nem iszom kávét” – számolt be róla akkor.

Anyagi problémái vannak

Ahogyan arról a story.hu-n is írtunk, Galla Miklós felbátorodva Laár András ügye nyomán, a közösségi médiában kért anyagi segítséget nemrég. Akkor azt írta, súlyos tartozásai vannak, és már a gyógyszerekre, ételre sincs pénze. A támogatásoknak hála, a pénzügyei rendeződni látszottak, és munkát is kapott.

„Az adótartozásom jelentős részét ki tudtam fizetni. De még nem mindet. Novai Gábor barátom (Generál, Hungária, Dolly Roll, Marót Viki és a Novakultúr Zenekar) segít, hogy két új dalomat fel tudjam venni profi stúdióban” – írta nemrég a közösségi oldalán.

Kiemelt kép: Szabó Lilla/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!