Napi friss

Tóth Vera: „Nekem is van egy csomó pokoli dolog az életemben”

Tóth Vera elárulta, nem azért nincs még gyereke, mert nem akar, nagyon is érintett témában. Az énekesnő most a Nők Lapjának adott interjút.

Évekig gyűlölte a testét, azt hitte, a túlsúly miatt érez így. Ám a fogyása után sem változott a helyzet, így rá kellett jönnie, hogy a lelkével is foglalkoznia kell.

Kaotikus életet él mostanában Tóth Vera, aki Budapest és a kis baranyai falu, Palkonya között ingázik – derült ki a Nők Lapjának adott interjújából. Az énekesnő szereti ezt a kettősséget, ugyanis a fővárosi „őrület” után jólesik neki a vidék csendje. Szerinte mindig kellene egy olyan zug, ami a saját nyugalmunkat szolgálja.

Boksszal vezeti le a stresszt

A budapesti lakásom ilyen, ott nem tartok összejöveteleket, ritkán jön hozzám bárki, a magam tempóját követem – nyilatkozta. – A reggeli rutinomban mindig szerepel a jóga, ébredés után azonnal felveszem a sportruhámat, berakom a zenét, és csinálom. Sokkal jobb így kezdeni a napot, mint kávéval és telefonnyomkodással.”

Vera a jóga mellett elkezdett K1-ezni, ami egy kemény, bokszalapú küzdősport. Régebben mindig kinyitott egy üveg bort, amikor hazaért egy nehéz nap után, ma már az edzéseken ereszti ki a gőzt. Az elmúlt években több mint hetven kilótól szabadult meg, és bevallotta, hogy bizony katonás volt a diétája.

Nem kímélik a kommentelők

Pedig hedonista típus, aki imádta a finom ételeket.

„Szeretet nélküli társadalomban élünk, és mire jó az étel? Kielégülést ad, örömöt szerez. Én is évekig így voltam ezzel, az élő példa arra, mit tesz, amikor valaki gyűlöli a testét. Úgy éreztem, hogy a testem akadályoz mindenben, és amikor lefogytam, mi történt? Még mindig ugyanazt éreztem.”

Ekkor jött rá, hogy nem a testével van a baj, mert számítanak a gyerekkori traumák, a rossz élmények és a hibás minták is. Nem tagadja, hogy ezek feldolgozásához szakember segítségét is igénybe veszi. Szerinte az önismeret mindenkinek jót tenne, és a kor előrehaladtával különösen fontos, hogy többet törődjünk magunkkal.

Arra a kérdésre, hogyan élte meg idén a negyvenedik születésnapját, azt a választ adta, hogy sokkal jobban érzi magát, mint néhány éve. Nincs baja az öregedéssel, ugyanakkor nagyon sok olyan arcbeavatkozást lát a környezetében, ami kétségbe ejti.

„A szépségért kell áldozatot hozni, de jobb elkerülni a szélsőséges döntéseket, amelyek szenvedéssel járnak”. Az énekesnő azt is mondta, hogy sokszor nem kímélik őt a kommentelők a közösségi médiában. Tavasszal például azért kapott hideget-meleget, mert az egyik műsorban aranyszínű ruhában, középen elválasztott, egyenes, hosszú hajjal jelent meg.

„Mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam, nagyon sajnálom, hogy ilyen indulatok léteznek, és ezt erősítik az emberek közötti politikai ellentétek is, a média, az értéktelen tévéműsorok, az internetről ránk boruló szenny.”

Fenntartja a véleményét

Kitért arra az esetre is, amikor a mai tehetségkutató show-k alacsony színvonaláról fogalmazott meg sarkos mondatokat. Elmondása szerint ezt rögtön kiélezték a húgára, a Megasztárban zsűriző Tóth Gabira, holott ő nem a testvérét, hanem a jelenséget kritizálta, és a véleményét továbbra is fenntartja. Arra biztat mindenkit, hogy szakadjunk ki a tévé és az internet világából, és helyette sportoljunk, illetve törődjünk a lelkünkkel.

„Ha már csak a TikTokon meg a Facebookon élsz, akkor persze hogy nem veszed észre, milyen szép a világ. Én sem vettem észre sokszor, mert az ember hajtja a melót, dolgozik, próbál karriert építeni, szexi lenni, jó feleség lenni, próbál teherbe esni, de nem sikerül, és ezekkel meg kell birkóznia.

Nekem is van egy csomó pokoli dolog az életemben. Nem azért nincs még gyerekem, mert nem akarok, nagyon is érintett vagyok a témában. Elfogadtam, hogy az életem lehet teljes gyerek nélkül is, a kérdés azonban még nyitva áll, azt hiszem, ezen a téren későn érő típus vagyok.”

Kiemelt kép: Zsólyomi Norbert

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!