Nemrég alperesként volt jelenése a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Havas Henriknek, mert a múlt évben nem fizette ki a munkadíját egy kertészeti cég dolgozóinak. A 76 éves újságíró, televíziós azzal bízta meg a szakembereket, hogy helyezzék üzembe az otthonában (vélhetően a kisoroszi birtokán – a szerk.) lévő kerti öntözőrendszert, és takarítsák ki a kerti tavat, ám ebből a Tanár úr szerint jóformán semmi nem valósult meg.
A kertészek trehány munkát végeztek. Azonban a megbízásért járó fizetségükre, sőt még annál többre is, igényt tartottak, Henrik viszont nem volt hajlandó fizetni a lébecolásért. Ebből aztán bírósági ügy kerekedett.

Az éles nyelvű egyetemi docens végül az ülésteremben nézett szembe a kertészekkel, közösségi oldalán pedig azt is felidézte, hogy mi történt az ominózus tárgyaláson.
Aranyhalak és koi pontyok
„Botrányt csináltam a bíróságon, de még a bírónő is csak nevetett – kezdte a Facebook-bejegyzésében Havas Henrik, majd részletesen beszámolt az ügyről, és arról, hogy mely indokokra hivatkozva nem végezték el a szakemberek a rájuk bízott feladatot. – A cég részéről valamilyen középvezető nyilatkozott.
Az öntözőberendezésről nem mondott semmit, nyilván azért, mert hozzá se nyúltak. A tóval kapcsolatban azt mondta, hogy a több mint 100 aranyhalat meg koi pontyot azért nem vették ki, mert azok 10 centis vízben is elvannak. A nádhoz meg a sáshoz azért nem nyúltak, mert az nem is volt a dolguk. A tó alját borító kavicsréteget ugyan nem mosták át, de a szennyezett vizet eltávolították.
A bírónő megkérdezte, hogy hova került a szennyezett víz, mire a munkát irányító fickó azt mondta, hogy a kerti tuják alá engedték. És akkor az történt, hogy engedély nélkül közbeszóltam, hogy a nagy f*szt engedték oda a vizet, hiszen nincs is a kertben tuja!
Nemcsak a bírónő nevetett, de még az ellenfél ügyvezetője is. Na a bírónő ahelyett, hogy leb*szott volna, megkérdezte, hogy milyen fa van a közelben. Mondtam, hogy libanoni cédrus, ami k*rvára nem hasonlít a tujához.”

Munka helyett túlszámláznak
Az ügyet aztán az egyik beidézett tanú, Ágnes bonyolította még tovább.
„Elmondta, hogy ő tárgyalt a kertészekkel. A megrendelt munka ára 280 ezer forint lett volna, és bár a kertünkben töltött körülbelül 5 óra alatt semmit sem csináltak, végül 336 ezer forintot számláztak ki.
A tárgyalás vége felé az ellenfél 5 percet kapott a bírónőtől tanácskozásra. Az ügyvezetőjük meg az ügyvédnőjük is elismerte, hogy vesztettek, mégiscsak fellebbezniük kellett, mert egy másik ügyvezető, valamilyen milliomos, ezt elvárta tőlük. Szerintem ezt a céget arra hozták létre, hogy elvállaljanak mindent, ami kerttel, tóval kapcsolatos, aztán munka helyett túlszámláznak”
– vélekedett Henrik, akit nem először próbáltak „legombolni” a szakemberek. Korábban az autószerelőkkel gyűlt meg a baja.
Sajátos stílus
„Tavaly a Havasné autóján a nyári helyére felraktak téli gumit, a számlán az szerepelt, hogy kerékcsere 22 ezer, egyéb munka 100 ezer. Arra nem volt válasz, hogy mi az az egyéb munka. Amikor a gumis kérdezte, hogy kifizetem-e a számlát, ugyanazt mondtam, mint most a kertészeknek, hogy a nagy f*szt!”
– zárta sorait az újságíró, akitől a tárgyalás végén aztán Ágnes, a tanú megkérdezte, hogy jogvégzett emberként hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet.
Erre Havas újfent megvillantotta sajátos stílusát, és a következő mondattal zárta a tárgyalást: „Ezt a f*szt van a kertben tuja!”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




