Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hétfő esti adásának végkimenetelét nemcsak a műsor rajongói nézték letaglózva, hanem maga az egyik áruló is: Péterfy Bori. Miután gyilkostársa, Korom Gábor úgy intézte, hogy a harmadik áruló, Hajdú Péter kiessen a játékból, nem csoda, hogy Bori bizalmatlanná vált a kutyatrénerrel szemben. Hiszen nem tudhatja, őt mikor árulja el… Az éjszakai konklávén, ahol végre szemtől szemben, őszintén beszélhettek egymással, kibukott belőle egy vallomás.
„Déjà vu-m van. Mintha egy furcsa házasságban lennénk” – kezdte Péterfy Bori. Mint kiderült, annak idején számos alkalommal ki akart lépni rosszul működő házasságából, mert úgy érezte, férje el fogja árulni. A férfi azonban az ellenkezőjéről biztosította. Majd az énekes-színésznő két hét múlva egy másik nővel látta a férjét…
Vállalta volna a nyitott kapcsolatot
Péterfy Bori és volt férje három éve váltak el egymástól. Azóta Bori egyedül neveli kamasz fiát, Domát. Bár ritkán enged bepillantást a magánéletébe, arról többször beszélt, mennyire megviselte, hogy nem tudta egyben tartani a családját.
„Hittem, hogy biztos van rá megoldás, hogy valahogy együtt tud maradni két ember, hogy mint család meg a gyerek ennyire jól működnek, meg művészileg is. Ugye mi annak idején a férjemmel együtt kezdtük a klipeket, együtt csináltuk, tehát abszolút mellettem volt a zenekarban mint kreatív ember”
– magyarázta Bori korábban.
Elárulta, a végén mindent megpróbált, hogy elkerülje a válást. „Akkor legyünk rövid ideig nyitott kapcsolatban, már mindent mondtam, de valahogy nem ment…”

„Lehet rosszalkodni”
Az énekes-színésznő annak ellenére küzdött, hogy tudott róla: férje megcsalja őt. Folyamatosan estek ki a csontvázak a szekrényből. Ráadásul ismerősei is tudtak a félrelépésről, de neki senki sem szólt.
„Nyilván egy hosszú kapcsolatban lehet rosszalkodni, de aljas rohadéknak is lehet lenni, az annyira nem jó”
– magyarázta egy podcastműsorban. Végül, amikor már az ő személyisége is torzult a rengeteg hazugságba, kilépett a házasságából.
Kiemelt kép és fotó: RTL




