A story.hu is beszámolt róla, hogy Galla Miklós rajongóihoz fordult segítségért, miután anyagi helyzete nem túl rózsás. Kevéske pénze elmegy élelmiszerre, gyógyszerre, kisüzemi számláira, ráadásul tartozásai is vannak. Nem is kevés. Komplett listája van, kinek tartozik. A végösszeg több százezer forintra rúg. Mivel korábban az emberek összefogásának köszönhetően a hasonló helyzetben lévő Laár Andrásnak tízmillió forint gyűlt össze, a humorista úgy vélte, talán rajta is segítenek.
Névtelen adakozó
Úgy tűnik, Fenyő Ivánnak is eszébe jutott, hogy Laár mennyi pénzen ül, így felvetette: a zenész adhatna a millióiból Galla Miklósnak. „Ha már ő is az emberek nagylelkűsége és jóindulata révén kapott. Nem keveset… Így tanulhatna tőlük. Megmutathatná a nagylelkűségét a gyakorlatban ő is. Néha, aki erre képes, nagyobb buddhista, mint akinek jól láthatóan ott lóg a nyakában a mala” – utalt a buddhista imafüzérre.
A buddhizmus felé forduló színész szerint Laár András utalhatna névtelenül pénzt volt kollégájának. „Megoszthatná… Nem az övét, csak amit ő is kapott mások segítsége révén, rászorulóként. Így nemcsak taníthatná, de gyakorolhatná is. Mindezt akár név nélkül, persze. Csak ő tudná, senki más. Szép lenne. Így például buddhista lenne” – mondta Fenyő Iván Instagram-oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
200 ezer forintos gyorssegély
Hogy Fenyő Iván felszólítására, vagy saját magától, de Laár András végül támogatta Galla Miklóst. „Nem hagyhatjuk, hogy egy ilyen tehetség nyomorogjon. Küldök neki kétszázezer forint gyorssegélyt, aztán majd meglátjuk, mennyi kell még. Vannak olyan művészek, akik éhen döglöttek már, mert a társadalom nem nyúl alájuk” – fakadt ki egy napilapnak Laár András.
Arról is beszélt, mikor találkoztak a humoristával utoljára. „A legutóbbi személyes találkozásunk, az talán akkor volt, amikor átadtam neki a Karinthy-gyűrűt. Az egyik legtehetségesebb humorista az országban. Nem véletlenül dolgoztam vele annyit. Galla furcsa ember, de attól még zseniális.”
Laár egyébként alapítványt hozna létre, hogy megsegítsék a bajba jutott művészeket. „Az emberek szívből adnak. Mi ezt a pénzt továbbadjuk – mert senkinek sincs akkora összegre szüksége, hogy briliáns berakásos Hondákat vegyen magának. Nem hagyhatjuk, hogy a tehetség nyomorba dőljön.”

Kiemelt kép: Szabó Lilla/fotocentral.hu




