Napi friss

Stohl András válása után máris újra révbe ért?

Válása után újra révbe ért Stohl András: Ezt egyelőre még nem tudni, csak annyi biztos, hogy a Nagy Ő című műsorban már kiosztotta az utolsó rózsát. Kiss Ramóna tanácsaival támogatta a színészt,

Olybá tűnik, Stohl András nem szingli többé, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy véget ért A Nagy Ő forgatása – ezt ugyanis ő maga árult el a Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásában. Annyi tehát már bizonyos, hogy a végső döntést meghozta.

„Befejeztük, megvagyunk”

Till Attila már az első élő show-ban azzal viccelődött, hogy ez az ősz teljes egészében A Nagy Ő-ről, tehát Stohl András szerelmi életéről fog szólni, és igaza is lett. Mint majd’ mindegyik Sztárban Sztár adás, a mai esti is azzal kezdődött, hogy a műsorvezető és a zsűri együtt ugratták a színészt.

Kollégái sokat ugratják Stohl Andrást A Nagy Ő miatt

„Befejeztük, kész vagyunk!” – jelentette ki Stohl, mire Tilla megkérdezte tőle, van-e gyűrű a kezén. Lipta Claudia is hozzászólt a témához, azaz hogy egyszerre négy is, és hogy nem a Stohl lenne, ha nem négy hölgyet választott volna egyszerre.

„Elég fáradtnak tűnsz, hosszú menet volt?” – faggatta tovább a műsorvezető, mire a színész azt válaszolta, hogy igen, nagyon is az volt.

Mintha flörtöltek volna

Kiss Ramóna közben több megjegyzést is tett arra vonatkozóan, mire számíthatnak majd a nézők, hiszen ő maga is ott volt a forgatáson, nemcsak mint a műsor háziasszonya, hanem mint tanácsadó is. Azt valamiért ő és a színész is fontosnak tartották kihangsúlyozni – persze nevetgélve –, hogy nem Rami lett végül a befutó. „A műsorvezető A Nagy Ő-ben mindig igyekszik a lelki társa is lenni az aktuális Nagy Ő-nek, és hát Andrist ott támogattam, ahol csak tudtam…”

„Ahol csak tudott…” – tette hozzá a színész sejtelmesen, mire a közönség és a zsűri is nevetésben tört ki.

Ezt követően több flörtölésnek tűnő megjegyzése is volt Andrásnak Ramóna felé, aki szóvá is tette, ha így folytatja, biztosan címlapokra kerülnek majd.

Kiemelt kép és fotó: Trenka Attila, 

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!