Napi friss

Szűcs Judith szakítása: 72 évesen ő küldte el a vőlegényét

Szűcs Judith több mint 15 évig élt együtt lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő ismét szingli lett, ám esze ágában sincsen keseregni.

Szűcs Judith 72 évesen újra szingli lett. Hiába volt együtt 16 éven át lett származású vőlegényével, mégis vége lett a szerelemnek. Pár éve még úgy hitte, örökre együtt maradnak, úgy nyilatkozott, csupán azt sajnálja, hogy nem találtak egymásra hamarabb, mert  párjánál figyelmesebb férfit el sem tudna képzelni maga mellé.

„Mellette megszelídültem. Gondoskodó nő lettem, aki piacra jár, süt-főz, aggódik. A családommal töltött idő nagyon fontos nekem. A közönség diszkókirálynőként ismer, de itthon egy doromboló cica vagyok” – mesélte még korábban a Meglepetésnek.

Véget vetett a kapcsolatnak

Most azonban derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy úgy döntött, véget vet a kapcsolatnak.

„Vidéken léptem fel, ahol fantasztikus közönségem volt. Talán ez volt életem egyik legnehezebb fellépése, hiszen akkor már tudtam, hogy másnap, 16 év együttélés után véget vetek a kapcsolatomnak a vőlegényemmel. Tessék, kimondtam! 72 évesen újra szingli lettem.

És a közönség erről nem tudhatott, hiszen senkire nem tartozik a lelki problémám, nekem pedig az volt a feladatom, hogy csak velük foglalkozzak. Bíztam abban, hogy a közönség energiája és szeretete segít abban, hogy másnap barátsággal, szépen elválhassak attól a valakitől, akivel voltak nagyon jó pillanatok, de voltak nagyon rosszak is. Ugyanúgy, ahogyan minden más kapcsolatban is, mert az emberek változnak. De most ennek vége van, mert véget vetettem neki, és csak a szépre emlékezem” – árulta el a hot! magazinnak az énekesnő.

Nem akar keseregni

Szűcs Judith ugyanakkor nem akar keseregni, és a családja is mellette áll. Akárcsak a válásánál, most is nővére támogatja, aki férjével azonnal hazautazott Görögországból, hogy támogassák a nehéz időkben.

„Nem akarok keseregni, mert az élet szép, én pedig nagyon szeretek élni, és most is szeretnék boldogan élni. És ha ezért változtatni kell dolgokon, akkor miért ne változtassak rajtuk? Az, hogy 72 éves vagyok, még nem jelenti azt, hogy meg kellene állni. Mással is megtörtént már, hogy szakított, nemcsak velem. Ugyanakkor nem szeretném, ha bárki is ezen csámcsogna, és olyan kérdésekkel bombázna, hogy mit tettem és miért, hiszen az okokat csak én tudhatom. Úgy érzem, jól döntöttem, és ez a döntésem végleges”

– mondta Szűcs Judith.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!