Napi friss

Bodrogi Gyula bottal a kezében táncolt a színpadon – videóval

Táncol, énekel, játszik, vadászik és még autót is vezet Bodrogi Gyula, aki frenetikus sikert aratott legutóbbi fellépésén.

Bodrogi Gyulát semmi sem tarthatja távol a színpadtól. A Szenes Iván dalszövegíró-zeneszerző tiszteletére rendezett emlékkoncertet még annak ellenére sem hagyta ki, hogy a botjára támaszkodva tudott csak színpadra lépni.

Bodrogi Gyula bottal a kezében táncolt a színpadon

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Story magazin (@story_sztarmagazin) által megosztott bejegyzés

A tavalyi év ugyanis nem volt kegyes hozzá: tavasszal válltörés, majd karácsony előtt combnyaktörés miatt került kórházba, ahol végül az ünnepeket is töltötte. Csak reménykedni lehetett abban, hogy sikerül meggyógyulnia, az pedig még a hozzá legközelebb állókat is meglepte, hogy a munkába is vissza tudott térni.

„Kilencet, tízet, tizenkettőt játszom”

A kilencvenegy éves Bodrogi Gyulát azonban kemény fából faragták. „Óh, én mindig elmondom, krónikus lépcsőhurutban szenvedek – viccelt a baleseteivel. – A színpad engem mindig visszahív. Kicsit fárasztóbb, nehezebb már a fellépés, így kicsit többet pihenek, de engem ez éltet. Elindul a színházi évad is, lehet, hogy kilencet, tízet, de ha tizenkettőt játszom, az se baj. Jól vagyok.”

A közönség értékelte, hogy Bodrogi Gyula idén sem hagyta ki az emlékkoncertet, és szinte egy emberként énekelte vele a fülbemászó slágereket, köztük a Kicsit szomorkás a hangulatom című dalt. Amikor pedig a botjára támaszkodva táncra perdült a slágergyáros lányával, Andreával, szűnni nem akaró taps kísérte őket.

Még mindig vezet autót, de ezúttal taxival érkezett

Vadászni is bottal jár

A koncertre egyébként taxival, kedvese, Angéla társaságában érkezett, aki immáron több mint negyven éve a párja, és aki most is odaadóan gondoskodik az idős színészről. Felügyeli a pihenését, és finomabbnál finomabb falatokkal kényezteti. „Csak azért jöttünk taxival, mert nem szeretek a parkolással bajlódni, egyébként még vezetek – igyekezett azonnal tisztázni, miért nem saját autóval érkezett, mintha ez valamiféle bűn lenne. – Még vadászni is járok. Legutóbb két hete lőttem egy szép vaddisznót. Amíg bírom, a színpadra és az erdőbe is kimegyek!”

Egyet sem hagyott ki

2011 óta minden évben megrendezik a Szenes Iván-emlékkoncertet. Bár a rendezvényhelyszínek egyre zsugorodnak, és a fellépők is fogyatkoznak, a hangulat mit sem változott. Bodrogi Gyula az első évtől kezdve a színpadon áll, a dalszerző lánya, Szenes Andrea meg is jegyezte: ha a színész kiesne a fellépők közül, talán buli sem lenne többet.

A 2017-es koncerten Szenes Andrea műsorvezetőtársa volt

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!