Napi friss

Balázs Klári: „Az én apámmal nem lehetett együtt élni”

Balázs Klári arról mesélt, hogy az édesapja depressziója mennyire megnehezítette az ő és a testvérei gyerekkorát, de mára sokkal megbocsátóbb lett vele. Arról is mesélt, ő miért nem vállalt gyermeket Korda Györggyel.

Nemrég a Világtalálkozó vendége volt Balázs Klári, és alig pár perce tartott a beszélgetés, amikor az énekesnő már arról mesélt, hogy édesapja depressziója mennyire megnehezítette az ő és a testvérei gyerekkorát. Ez úgy jött szóba, hogy megkérdezték tőle – illetve a műsor másik vendégétől, Lakner Zoltán politikai elemzőtől –, mennyire volt nehéz a sikerhez vezető út. „Nekem nagyon nehéz volt. Igazából tizennégy éves koromtól a saját lábamon kellett megálljak – válaszolta Korda György felesége. – Hatgyerekes családból jöttem, és az én taníttatásomat, vágyaimat a családom nem tudta megfinanszírozni. Akkor éppen két bátyám járt egyetemre. Nem akarom részletezni, hogy amikor én voltam kisgyerek, micsoda szégyen volt, hogy ilyen sokan vagyunk. (…) Ránk is azt mondták, hogy szaporodnak, mint a nyulak, meg hogy milyen felelőtlenek.”

Apaszerepre alkalmatlan

A testvéreket egy idő után az édesanyjuk már egyedül nevelte, amit Balázs Klári egyáltalán nem bánt. „Az volt a jobb! Isten nyugosztalja szegény apámat, de ő… – kezdett bele a mondatba, de keresgélnie kellett a szavakat. – Szóval azt mondom, hogy amikor valaki gyereket vállal, akkor tisztában kell legyen azzal, pontosan mit is vállal. (…) És édesapám abszolút nem volt alkalmas az apaszerepre.”

Balázs Klári és férje, Korda György okkal nem vállaltak gyermeket

Ezért nem született közös gyermekük…

Klárika azért, mert azt a mintát adta nekik tovább, amit kisgyerekként látott. „Ők hatan, anyukámék nyolcan voltak testvérek, csak hát a két család között óriási különbség volt. És azt hiszem, hogy egy rossz képet örökített. Tehát ha valaki megvizsgálja magát – akár nő, akár férfi –, hogy való-e nekem gyerek. Ahogy egyébként ez kettőnk között is szóba jött (utalt a férjére – a szerk.), amikor az egyik turnét a másik után csináltuk a tengerentúlon, Európában, Magyarországon.

Azt mondtam Gyurinak, hogy itt most van egy időszak, hogy itthon maradunk, talán lehetne babázni… Mire ő, hogy ’Várjál! Csak nyolc hónapig vagyunk itthon, pont megszületne valahol…’ Mondtam, hogy nekem ez így nem!

(…) És akkor a vagy meg tudjuk oldalni, vagy nem-nél elakadtunk, mert eszembe jutott, hogy az én anyámnak milyen nehéz volt, mennyi áldozatot hozott.”

Súlyos depresszióval küzdött

Azt már elérzékenyülve tette hozzá, hogy édesanyja mindent megtett azért, hogy pótolja az apjukat.

„Az én apámmal nem lehetett együtt élni. Depresszióra hajlamos volt, ami egy borzalmas dolog. Így felnőtt fejjel azért már máshogy látom, megbocsátóbb vagyok. De ő volt az, akinek nem lett volna szabad gyerekeket vállalni.”

Kiemelt kép és fotó: Birton Szabolcs, Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!