Napi friss

Dráma a Sztárboxban: Ördög Tibor Csipát mentősök látták el

Durva kiütéssel zárult a mérkőzés!

A Sztárbox egyik legrövidebb mérkőzésének lehettünk szemtanúi. Ördög Tibor Csipa és Lencse László összecsapása már az első menetben kiütéssel zárult.

A Hooligans zenészének ellenfele eredetileg Fenyő Iván lett volna, azonban végül a tartalékos Lencse ugrott be helyette. Ez azt eredményezte, hogy húsz év korkülönbség volt a két versenyző között. Ez azonban elsőre szinte fel sem tűnt, hiszen Csipa ötven felett is elképesztő formában van.

A meccs közben viszont megmutatkozott a különbség: Lencsés sokkal rutinosabban mozgott és az ütései is erősebbnek bizonyultak. Olyannyira, hogy Csipa már az első menetben háromszor a földön találta magát. Az utolsó ütés pedig olyan durva volt, hogy a bíró úgy döntött, nemcsak, hogy leállítja a mérkőzést, de a mentősöket is a ringbe hívja, hogy ellássák a zenészt.

Ekkorát még nem kapott

Az eredményhirdetés után Ember Márk meg is jegyezte, hogy olyan, mintha Lencse László nem igazán örülne a győzelemnek. A focista szűkszavúan nyilatkozott, edzője azonban hozzátette, bizonyára még szívesen boxolt volna valakivel, szerett volna hosszabb ideig bunyózni.

Csipa a kezdeti sokk után összeszedte magát és humorosan kommentálta az eseményeket.

„Fél óra múlva lehet, hogy mástól leszek kiütve. Jöttek olyan ütések, hogy azt se tudom, honnan. Ilyen nagyokat még nem kaptam”

– ecsetelte, de azt is hozzátette, hogy nem vesztette el a lelkesedését és nem hagy fel a sporttal.

„Kell nekem a bunyó. Nem hagyom abba a boxot.”

Fotók a meccsről a galériában:

3 fotó

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!