A Nyerő Páros hétfői adásában az egyik játék során Kabát Peti a Pusztazámor Hírmondó bemondójaként képtelennek tűnő sztorikat olvasott fel, a játékosoknak pedig az volt a feladata, hogy megtippeljék, melyik férfi versenytársukkal történt meg az adott eset. Az egyik történet, amiről a Blikk is beszámolt, arról szólt, hogy valamelyik társuk megvert egy sírásót, mert az a párja feneként nézte a nő nagypapájának temetésén.
Tiszteletlenül viselkedett
Dietz Gusztávról köztudott, hogy hirtelenharagú, és ezt a versenytársak is tudták: helyesen tippelték meg, hogy a felolvasott sztori róla szól. A pár el is mesélte, pontosan hogyan történt ez a hétköznapinak egyáltalán nem mondható eset. Beszámolójuk szerint a sírásó nagyon tiszteletlenül viselkedett Laky Zsuzsi nagypapájának temetésén, ugyanis káromkodott.
Amikor Guszti egyszer a férfira nézett, azt látta, hogy a sírásó Zsuzsi felé nézve az ásó nyelén közösülést imitál. Már akkor felment benne a pumpa, de ezután a pap még sokat beszélt. Mire a ceremónia befejeződött, Guszti már annyira ideges volt, hogy rögtön nekiment a sírásónak. „Azonnal leütöttem” – jelentette ki nemes egyszerűséggel.
Már megérte
A Nyerő Párosban való szereplését egyébként Guszti pozitívan értékelte, mert úgy érzi, már csak azért is érdemes volt részt venniük a műsorban, mert hosszú évek után sikerült kibékülniük Bárodosi Sanyiékkal.
„Sándorral mi nem voltunk jóban. Nekünk ugye van közös sportmúltunk. Egyszer a meccsünk előtt rosszul beszélt, és a meccs végén is úgy éreztem, hogy rosszul reagált, amibe ő aztán bele is állt. Ebből adódóan azt gondoltam, hogy közöttünk már sosem fog rendbe jönni a viszony, de ez egy kényszeredett helyzet, muszáj volt mozdulnunk egymás felé.
Rájöttünk, hogy nem is volt annyira nehéz. Ezt a tíz éves zsákot, amit vittünk a hátunkon, ott hagytuk, letettük.
Ez volt az est fénypontja!” − vallotta be.
Guszti sosem hitte, hogy egyszer még egy fedél alatt fog lakni a birkózóval, de megkönnyebbülve konstatálta, hogy nincsenek véletlenek. Ha valamiért, már a békülésért megérte beköltözniük a Nyerő Páros-villába.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




