Napi friss

Pilisi tölgy miatt örökké fog tartani Ember Márk házassága

A színész-műsorvezető, Ember Márk és kedvese, Havasi Virág frigye egy életen át tart majd. Varázserővel bíró helyszínen mondták ki az igent.

Erdei környezetben mondta ki a boldogító igent Havasi Virág és Ember Márk. Egy csütörtöki délutánon, augusztus végén Budapest belvárosában tartották az egyházi menyegzőt. A szerb templomban Ember Márk fogadta a vendégeket, köztük kollégáit, színésztársait. A közel egyórás, szerb nyelvű ceremónia után körtáncot is jártak a vendégek a templom udvarán.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ember Márk (@azigaziembermark) által megosztott bejegyzés

Az első fotók

A zöld öltönyben oltár elé álló színészről és immár feleségéről most napvilágot láttak ez első fotók is. Az InStyle magazin azt írta, a színésznek és párjának különösen fontos volt, hogy a házasságkötésük mindvégig a lehető legintimebben történjen meg. Kiderült az is, hogy a lakodalomhoz misztikus helyszínt választottak: a Pilis ölelésében, erdei környezetben mulatott az 50 fős vendégsereg.

Az első fotókat itt lehet megtekinteni.

Csütörtökön, nem hétköznapi esküvő

Bár a pár úgy döntött, egy nem szokványos napon, csütörtökön tartja élete egyik legfontosabb napját, erre nyomós indokuk volt. Azt szerették volna, hogy az egyébként hétvégente elfoglalt színész barátok is jelen tudjanak lenni, így esett a választásuk egy csütörtöki napra. De csak a nap volt hétköznapi, a helyszín annál kevésbé. A pár a Budakeszi Arborétumtól pár percre található helyszínen mondta ki a boldogító igent, erdei környezetben.

Örökké tart

A Pilis lábánál álló tölgyfa, és annak helyet adó esküvői helyszín különleges varázserővel bír: az a hír járja, hogy a frigy, ami itt köttetik, az örökké fog tartani. A rendezvényhelyszínen található ugyanis a Pilisi Szerelmesek Tölgye, amelynél számos pár tett az évek során egymásnak hűségesküt. A kétszáz éves legenda szerint egy nemesi család lovásza és a család leánya egymásba szerettek. A lány apja azonban egy grófhoz akarta adni, és eltiltotta egymástól a szerelmeseket. A lovászfiú titokban leveleket hagyott a tölgyfánál, ahol a lány rendszeresen megállt pihenni. Egy szerzetes megtalálta a leveleket, és segített a párnak, hogy így kapcsolatban maradhassanak, majd Szent János napján össze is adta őket a tölgyfa alatt. Az itt kimondott igenek tehát örökké tartanak.

A menüsorba is került nem szokványos fogás. Ember Márk és Havasi Virág egyik kedvencét, rántott sajtot is felszolgáltak a vendégeknek, torta helyett pedig aranygaluskát kínáltak. A hangulatfelelősök közt egy szerb kórus is felelt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Wedding Wood (@weddingwoodhungary) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!