Élete egyik legnehezebb időszakát éli Keresztes Ildikó. Az énekesnő nemrég vesztette el édesanyját, aki egyik legbiztosabb támasza volt. A gyász mély sebet ejtett rajta, most az emlékekből merít erőt. Tudja, hogy a színpad az ő igazi otthona, ahol a dalokon keresztül újra rátalálhat önmagára.
„Mindenki ódákat zeng az édesanyjáról, és ez így is van rendjén, de én valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy egyszer elmegy. Persze mindig is tisztában voltam azzal, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de azt már nem láttam, hogyan megyek tovább nélküle. Először azt gondoltam, hogy nem tudom folytatni a zenei pályát, mert túl nagy volt a fájdalom bennem. Eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam: ha nem is örökre, de egy időre abbahagyom az egészet. De ha valaki nem akarná, hogy így legyen, az biztosan az édesanyám. Ő ad nekem erőt” – vallotta a hot! magazinnak.
„Hihetetlen, mennyire erős volt, pedig egy alig ötvenkilós asszonyról beszélünk. Mindig pozitív volt, és tényleg ő volt a világ legjobb édesanyja! Ő pontosan tudta, hogyan kell jól nevelni: sosem tiltott nekem semmit, nem mondta meg, merre kell mennem, hogyan éljem az életem, hanem inkább példát mutatott.”
„Sokkal erősebb volt nálam”
Az anyai szeretet és türelem volt az, amely végigkísérte Ildi gyermekkorát. Édesanyja hitt abban, hogy ezek sokkal erősebb eszközök, mint a szigor.
„Biztos, hogy sokszor halálra izgulta magát értem, de sosem mutatta. Ilyen szempontból sokkal erősebb volt nálam. Nekem nehéz elrejtenem, ha valami bánt, de neki sikerült. Tudta, mikor kell szigorúnak lenni, mikor kell következetesnek mutatkozni, és mikor kell engedni. Én rettentően makacs, akaratos, Oroszlán jegyű, egyke kislány voltam, nem volt egyszerű dolga velem. Ma már sokszor mondom: édesanyám sokkal jobb gyereket érdemelt volna.”
„Persze, akik ismernek bennünket, mindig megnyugtatnak, hogy higgyem el, nagyon jó gyermeke voltam az édesanyámnak, hiszen egy anya pontosan tudja, hogy a kamaszkor, a dac, a sértődések mind benne vannak a csomagban. Most mégis azt érzem, hogy bárcsak szigorúbb és következetesebb lett volna velem” – tette hozzá.
„Nem az én döntésem volt, hogy eljöjjünk Erdélyből”
A legfontosabb útravalót is édesanyjától kapta: a becsület, a hit és a kitartás értékeit, amelyek minden döntésében vele maradnak.
„Rengeteget köszönhetek neki. Ha valamin vitáztunk az életben, az az ő túlzott jósága volt. Én ehhez képest már edzettebb és tüskésebb vagyok, de ő abnormálisan jó ember volt! Sokszor mondtam is neki, hogyan létezhet az, hogy a saját életében a 428. helyre teszi magát. Nála minden a szolgálásról szólt. Ha meglátott egy szegényt az utcán, egy kutyát, gyereket, macskát vagy idegent, mindig segített, még akkor is, amikor már engem sem ismert fel.”
A Máté Péter-díjas énekesnő számára az édesanyja nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy valóra váltsa az álmait. Ő volt az, aki hitt benne, és megteremtette számára a lehetőséget, hogy a színpadon teljesedjen ki.
„Nem az én döntésem volt, hogy eljöjjünk Erdélyből. Ötéves koromban váltak el a szüleim, később édesanyám újra férjhez ment, és 17 éves koromban jöttünk el. Nekem kötelességem volt követni anyukámat, mint egyedüli, kiskorú gyereknek” – emlékezett vissza Ildi.
„Nehéz volt az első négy év, de ő tudta, hogy itt, Magyarországon lesz esélyem beteljesíteni azt, amire születtem. Ott, abban a világban ez lehetetlen lett volna. Nagyon sok mindent elvesztettem azzal, hogy eljöttünk: barátokat, rokonokat, sportot, hiszen jó sportoló voltam. Tele voltam kisebbrendűségi komplexusokkal, nőként ráadásul még nehezebb is volt érvényesülni, de valahogy mindig önazonos maradtam. Bármiben számíthattam édesanyámra, az ő támogatása nélkül biztos nem lennék ott, ahol ma vagyok.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
