Horváth Tamás az utóbbi években több műsorban is feltűnt, hálás minden lehetőségért. Azt pedig már csak viccelődve jegyzi meg, úgysem ő dönt arról, mit vállal és mit nem. „Nekem a feleségem, Andika mondja meg, mit csináljak!” – mondta jókedvűen a Bestnek Horváth Tamás.
Horváth Tamás felesége alig várta, hogy a Sztárboxnak vége legyen
Azt fontos megjegyezni, hogy Horváth Tomi felesége egyben a menedzsere is. „Ő a hátországom már tizenhárom éve. Ha a Jóisten kegyes lesz velem, akkor a következő negyvenben is az marad… Andika mindenben támogat, de egy biztos, még egyszer nem enged ringbe szállni! Mint ahogy a fogadott fiam, Dávid sem.
Megtiltották, hogy bokszoljak! Ugye nekem a Sztárbox azzal zárult, hogy csúnyán lesérültem, és hosszú idő volt, mire felgyógyultam belőle. Megfogadtam nekik, többé nem teszem ki őket egy ekkora traumának.
Szóval se bokszoló, se ketrechatos nem leszek. Ettől függetlenül nem bántam meg a műsort. És az is igaz, hogy bár a feleségem nagyon várta már a végét, minden edzésen ott volt, és ha kellett, ő törölgette a vért az arcomról. Azt mondanom sem kell, mennyivel jobban örült a Sztárban Sztár All Stars-os felkérésnek!”

Tomi szerint még úgy is, hogy sokkal kevesebb ideje marad rá, illetve a családjára. „Heti hét napból hatot próbán vagyok. Közben koncertjeim is vannak. Kemény időszak ez. Egyszer már végigcsináltam,szóval van rutinom. Arról nem beszélve, hogy teher alatt jobban teljesítek – magyarázta. – És bár ez sok, a műsort mégis össze tudom egyeztetni a családi életemmel.
Úgy persze nem nehéz, hogy az időmet is a feleségem osztja be, méghozzá zseniálisan. Andika logisztikából csillagos ötös.”
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: RTL




