Az RTL ökölvívó gálaműsorának idén nem csak a versenyzőgárdája újult meg, a stábban is több változás történt. Például távozott a műsorból Héder Barna és Szépréthy Roland, míg a műsorvezetőkhöz Ember Márk csatlakozott.
A kommentátori teendőket pedig Kovács Kokó István mellett Vadon Janira bízták, aki nem hazudtolta meg önmagát. A Sztárbox szeptember 7-i debütáló adásában a Rádió1 egykori mikrofonosa ugyanis már az első perctől éles megjegyzésekkel, humoros beszólásokkal tarkította a műsort.
Vadon Jani beszólt a TV2-nek és Héder Barnának
Szujó Zoltán kérdésre pedig, hogy miként készült új szerepére, a következő választ adta:
„Komolyan vettem az egészet. Megnéztem pár Héder Barna best offot, átkapcsoltam a TV2-re, hogy szokjam az izzadságszagot, ilyesmi…”
– mondta nevetve Vadon Jani, aki beszólásával két legyet ütött egy csapásra: a konkurenciának is beszólt, és a Sztárbox korábbi műsorvezetőjét, Héder Barnát sem kímélte.

Megígérte: savazni fog
Persze Janitól nem is számíthattunk másra, hiszen a csipkelődés mindig is a lételeme volt, stílusán pedig az RTL-hez igazolva sem szeretett volna változtatni.
„Nyilván hozni fogom a saját karakteremet, az vagyok, aki, nem tudok más lenni. Ha van rá lehetőség, hogy egy kicsit savazzak, akkor savazni fogok!”
– ígérte nemrégiben a televíziós, aki végül be is tartotta az ígéretét.
A pikírt megjegyzések ellenére azonban a tisztelet sem hiányzik Vadon Janiból, és minden ringbe lépő sztár előtt megemeli a kalapját. „A munkát, amit ezek az emberek elvégeznek vagy elvégeztek az elmúlt hónapok során, arról csak tisztelettel tudok beszélni!”
Kiemelt kép: RTL




