A Nagy Duettben való szereplése februárban, úgy látszik, kellő lendületet adott Molnár Anikónak, hogy a zeneiparban is megvesse a lábát. Szeptember 1-jén a YouTube-csatornáján ugyanis megjelent az első klipje, pontosabban nevezzük inkább zenei felvételnek. Egy stúdióban rögzítették, ahogy Lady Gaga egyik dalát énekli, és noha nem a világhírű énekesnő tudásszintjén, nem énekli rosszul. A story.hu kíváncsi volt, hogy a hazai OnlyFans koronázatlan királynőjének mégis hogyan pattant ki a fejéből, hogy belevág az éneklésbe?
Zenét tanult
„Gyerekkoromban 6 évig hegedültem. Szerettem énekelni is, de sosem volt önbizalmam színpadra lépni. Így a zene csak a hobbim maradt. Az elmúlt 3 évben viszont nem énekeltem. Nemrég azonban felhívott egy ismerősöm, Pál Zoli fantasztikus zongorista, hogy karaoke-bulikat rendez, és mehetnék. Egyébként pedig van egy stúdiója is, ahol ismert és civil emberek is énekelnek fel dalokat, és én is kipróbálhatnám magam. A Nagy Duett után, bár csak két adást értünk meg, kicsit bátrabb lettem, úgyhogy elmentem” – emlékszik vissza Anikó, akiben fel sem merült, hogy már első alkalommal kisül ebből valami.
Lesz saját dala is
„Azt hittem, Zoli elsőre csak meghallgat, így nem is készültem semmivel. Majd egy kis éneklés után beugrott, hogy mennyire szeretem Lady Gaga Million Reasons című számát, úgyhogy elkezdtem énekelni. Először féltem, de aztán ahogy Zoli noszogatott – ’egyáltalán nem rossz, tök muzikális vagy, csak legyél bátrabb’ –, végül felénekeltem. Persze hallom a hibákat, de azt mondom, egész jó.”
Anikó már készül rá, hogy kap majd hideget-meleget, de fittyet hány a kritikákra.
„50 éves leszek két hét múlva, sz*rok bele ki, mit mond. Azt csinálom, amihez kedvem van. Ez egy tök jó ajándék nekem Zolitól, én így fogom fel.
De nem dédelgetek nagy álmokat fellépésekről meg karrierről. Csak sodródom, és nagyon élvezem ezt az egészet!
Ugyanakkor lesz még ilyen felvétel. Sőt úgy fest, írunk majd nekem egy dalt. ”
Lenne törékeny nő
A dal szövege nem éppen a legvidámabb, így rögtön adódott a kérdés, hogy esetleg valamilyen szerelmi bánat is van aa háttérben?
„Nem, dehogy. Szingli vagyok, de nem szomorkodom. Most pont jó ez a függetlenség, amiben élek, hogy helyrehozzam magam. Az viszont tény, hogy egy ilyen lírai zenére meg is kell érni. Ezt 20 évesen még nem tudja úgy átélni és előadni az ember, mint közel 50 évesen sok mindenen túl. Én most épp azt élem, hogy a férfimunkát is én végzem: megy a kertfelújítás nálunk. Nem mondom, hogy nem esne jól, ha hajnalban nem nekem kéne várnom a darut, és lehetnék törékeny nő, aki helyette mehetne fodrászhoz vagy körmöshöz, de ez van. Az élet megnevel és erőssé tesz.
Sokan mondják, hogy az erős nőktől félnek a férfiak. Én meg úgy vagyok vele, hogy aki fél egy erős nőtől, az nem férfi.
Az hogy védi meg a nőt az erdőbe egy vadkantól? Mögé bújik inkább… Én úgy vagyok vele, ha lesz társam, az igazi férfi lesz. Addig meg tökéletesen helytállok egymagam is.”
Íme, Anikó a Million Reasonst énekelve!
És az eredeti dal Lady Gaga előadásában
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




