Best: Több ezer, ha nem tízezer lemez és CD között él, mi a sorsa ennek a páratlan, nagy értékű gyűjteménynek?
B. Tóth László: Ha hiszi, ha nem, én a mai napig ezekkel dolgozom, a mai napig megveszem vagy zenészektől megkapom az újonnan megjelent lemezeket, CD-ket. Ha a kérdés arra vonatkozik, mi lesz ezekkel, ha meghalok, az nem érdekel, nem tudom, az legyen az utókor gondja.
Ha már elmúlásról beszélünk, nagy veszteség Keresztes Tibor, Cintula, a legendás lemezlovas. Nyolcvanévesen ment el.
B. Tóth: Barátok voltunk, a halála nagyon fáj, a hiánya pedig feldolgozhatatlan veszteség a szakmánknak, a rajongóinak. Súlyos beteg volt, az utóbbi időben többször volt kórházban, én pedig mentem hozzá látogatóba. Amikor az ember megöregszik, ne adj’ isten, megbetegszik, kegyetlen dolog a magány, az egyedüllét, sajnos neki így alakult az élete.
Pár évvel ezelőtt önnél is rezgett a léc…
B. Tóth: Szerencsém volt, az új feleségem észrevette, hogy baj van. Jöttem ki a fürdőszobából, lógott a karom, félrebillent a szám, mondta, hívja a mentőt, mire azt válaszoltam: ne hívd, holnap délelőtt teniszmeccsem lesz. Nem hallgatott rám, így a kritikus két‑három órán belül a kórház intenzív osztályán voltam, és minden szövődmény nélkül három nap alatt letudtam a sztrókot. Ebből a szempontból szerencsém volt, másrészt viszont nem, mert miután hazaengedtek, tüdőgyulladással két hétre visszakerültem a kórházba.
Nyolc lány sikítozott
Azt mondja, új feleségem, ez mit jelent?
B. Tóth: Az első házasságom gyerekkori szerelem volt, Évával hétéves korunktól együtt jártunk iskolába. Miután végeztünk, eltelt több mint hét év, hogy nem találkoztunk, aztán egyszer jött velem szemben, nem ismertem meg. A kislányból kész nő, nagyon jó csaj lett. Összeházasodtunk, megszületett Sarolta lányunk, negyven évig éltünk együtt, majd miután kihűlt a kapcsoltunk, elváltunk. Csak remélni mertem, hogy nem maradok egyedül, és jött Judit, akiből, ahogy mondtam, az új feleségem lett. Húsz évvel fiatalabb nálam, nyolc éve vagyunk házasok, de jóval több éve élünk együtt.
Emlékszem, hajdan a lányok rajongtak önért.
B. Tóth: Szerénytelenség nélkül mondhatom, nem egyszer előfordult, hogy a Tinódi utcában, ahol már az első feleségemmel laktunk, kimentem az erkélyre, és nyolc lány sikítozott a házunk előtt. Szép emlék, de én annak voltam a híve, hogy inkább én válasszak, ne engem válasszanak. Aztán volt, hogy elutasítottak, de ez az élet rendje.
A feleségei soha nem voltak féltékenyek?
B. Tóth: Szerencsére nem, tudták, az én szakmám ezzel jár.
Egy magnóval kezdődött
Visszatérve az elmaradt teniszmeccsre, játszik továbbra is?
B. Tóth: Hetvenkét évesen abbahagytam, ahogy a vitorlázással is felhagytam. Nagy szomorúságomra. A térdeim nem bírják. Ha megyek, akkor semmi gond, de a teniszpályán futni kell. A vitorlázással is az a helyzet, 35 ezer mérföld van mögöttem, mégpedig tengeren, így pontosan tudom, ha valami történik egy 18 méteres hajó orrában, én meg hátul vagyok, már nem tudnék előre szaladni. Ez pedig élet-halál kérdése.
Hogy kezdődött a karrierje?
B. Tóth: Kaptam ajándékba egy Vörös Szikra magnót, anyáméknak volt egy nagy szekrénye, tele ágyneművel, ezeket mind kiszórtam, a helyükre építettem egy mini stúdiót. Lemezjátszóval, erősítővel, ezzel a magnóval. A sógorom éveken át a Zeneakadémia igazgatója volt, rengeteg külföldi lemezt kapott, én folyton ezeket hallgattam, majd a kis stúdiómban le is játszottam. Valahogy így kezdődött a karrierem.
Ha épp nem munkával tölti a napját, mit csinál?
B. Tóth: A feleségem mindig összeírja, mik a napi teendőim, például a vásárlás. Én megyek piacra, ő főz. Mégpedig istenien. Járunk színházba is, vendégségbe, hozzánk is jönnek a barátok, gyönyörű kertünk, medencénk van, itt a kutyánk, szóval még nyaralni sem igen megyünk. Minek elutazni, ha itthon is mindenünk megvan?!
B. Tóth Lászlót rengeteg ismert ember társaságában láthattuk. Kattintson a galériára a nosztalgikus fotókért:
Kiemelt kép: Archív
