Végre jó hírek érkeztek a népszerű mixer háza tájáról. Tizenegy nap kórházi ellátás után Lajsz András – vagy ahogy ő szereti ha a szólítják, Andris – állapota lehetővé tette, hogy az otthonában folytassa a gyógyulását. „Jobban vagyok, de még nem jól. Gizus és a nagyfiam, Andris mindenben segítenek, ápolnak, nem engedik, hogy elhagyjam magam” – mondta a Story.hu-nak a koktélkirály, aki esküvője előtt pár nappal került kórházba, ahol életmentő hasi műtétet hajtottak végre rajta. „Össze kell szednem magam, mert megígértem Gizusnak, hogy feleségül veszem, és amint lehet, össze is házasodunk. Nagyon vártuk az esküvőnket, sajnos nem jött össze, de szervezzük tovább. Vagyis Gizus, ő percek alatt képes átszervezni mindent, akár egymás után ötször is. Soha nem hittem volna, hogy vár még rám akkora boldogság, mint mellette, ezért sem betegeskedhetek. Köszönöm a sok aggódást, a szeretetet, amit kaptam, szeretek mindenkit!”

Bíznak a gyógyulásban
Mint az korábban megírtuk, Andris és Gizus általános iskolai osztálytársakból váltak jegyespárrá, miután tavaly novemberben egymásra találtak. Gizus a COVID-hullám alatt, míg a mixer tavaly vált özveggyé, de adtak még egy esélyt a boldogságnak és úgy döntöttek, együtt folytatják tovább az életüket. Augusztus 23-án a Morgó patak partján házasodtak volna össze, ám a koktélkirály néhány nappal az esküvőjük előtt kórházba került, hasi műtéten esett át, és azóta is kórházban kezelték. Gizus nagyon aggódott a párjáért, hisz a koktélkirálynak korábban több szívinfarktusa is volt, átesett egy agyvérzésen és egy sztrókon, így számára minden betegség plusz kockázattal jár. Bíznak abban, hogy a mixer hamar felépül és újabb akadályt már nem gördít eléjük a sors.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu




