Sűrűek a napjai manapság Ember Márknak. Azok után, hogy a színész bejelentette, nem vezeti tovább a Reggelit az RTL-en, úgy tűnik, meg is házasodott. A Blikk úgy tudja, Budapest belvárosában, a szerb templomban fogadtak egymásnak örök hűséget Havasi Virággal. A titkos szertartáson körülbelül 50-en vehettek részt, köztük a 32 éves sztár számos ismert kollégája, például Trill Beatrix és Brasch Bence, valamint Szántó Balázs, Kirády Marcell, a Demjén-filmbeli kollégái és A Grund vígszínházi fiúzenekar két tagja, Wunderlich József és Fesztbaum Béla.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hétköznapi esküvő
A csütörtök délutáni ceremónia kezdetét harangszó jelezte a belvárosi templomban. Ember Márk az alkalomra zöld öltönyt választott lazán kigombolt inggel, míg Virág menyasszonyi ruháját fátyol díszítette. A vőlegény maga fogadta a vendégeket a templom bejártánál, az érkezőket harmonikaszó köszöntötte. Úgy tudni, a szertartás közel egy órán át tartott, méghozzá szerb nyelven. Ezután a vendégek körtáncot jártak a templom udvarán, majd nagyjából egy óra múlva kiürült a helyszín.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tavaly nyáron még szakításban voltak
A népszerű színész és kedvese, Havasi Virág számos hullámvölgyet élt meg, tavaly például Márk egyedül ment búfelejtő nyaralásra is. Sőt akkor el is ismerte, hogy szakítottak. A Futni mentem novemberi díszbemutatóján már ismét Virággal az oldalán jelent meg. Ezek után felgyorsultak az események: a színész és a tartalomgyártó-újságíró össze is költöztek, valamint lett egy közös kutyájuk, Krumpli. A rajongók még arra is felkapták a fejüket, hogy egy gyűrűt láttak a színész ujján. Ám erről akkor ki is derült, hogy még nem eljegyzési gyűrűről volt szó.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




