Napi friss

Friderikusz Sándor ilyen SMS-eket küldött Ördög Nórának

A tévés elárulta, ki számít a legnagyobb kritikusának tévés berkeken belül. Ahogyan arról is beszélt, milyen lesz a Megasztár új műsorvezetőtársával.

Nagy meglepetésre nem Tilla, az ős-megasztáros, hanem egy friss arc, Szépréthy Roland fog Ördög Nóra mellett állni a Megasztár során. A tévés őszintén mesélt arról, hogy bizony rá is hatással van a vérfrissítés, annak ellenére, hogy már akkor képernyőn volt, amikor Roli még pelenkás volt.

„Mindenki valamilyen hatással van rám. Általában át is veszem annak a rezgését, akivel vagyok. Azon kaptam magamat, hogy Rolinak a kézmozdulatait már néha így fölismerem saját magamon. Úgyhogy megijedtem. Jó lesz, hogyha a válogatást befejezzük, mert távolságot kell tartanom, nehogy nagyon be ’berolisodjak’” – mondta a Megasztár-válogató alatt, amit hamarosan a nézők is láthatnak majd. Bevallotta, bizony ő is sokat tanul Rolitól, főként a fiatal generációhoz való kapcsolódásról.

Friderikusz a legnagyobb kritikusa

Nóritól azt is megkérdezték, hogy milyen bakikat vétett az évek során. Ezzel kapcsolatban elárulta, bizony vele is előfordult már, hogy más műsor címét mondta be, mint amit éppen forgattak. Természetesen közel 25 éves pályafutása alatt sokan véleményezték is a munkáját.

„Kaptam már üzenetet műsor után például Friderikusz Sándortól. Na nem mindig pozitív véleményt”

– ismerte be a műsorvezető. Korábban is beszélt már arról, hogy a szakmában első számú kritikusának számít a veterán tévés Friderikusz. Sándor ugyanis híres arról, hogy kíméletlenül megmondja a véleményét a kollégáinak.

„Nagyon szeretem Sándort. Nem tudom, szakmai viszonyunk van-e, vagy csak valamilyen viszonyunk. Néha rám üzen, amikor van valami kifogásolnivalója a tevékenységemben, akkor ír egy SMS-t. És akkor SMS-ezünk.

Dicsérni nem szokott, nem nagyon. Legutóbb a ruhámat tette szóvá, egy főzőműsorban látott egy olyanban, ami szerinte nem passzolt oda. Szemtől szemben nem szokott elismerő kritikát megfogalmazni szerintem senkinek. De másoknak vagy nagy nyilvánosság előtt – és ez nagyon jólesett -, úgy már igen. Ebből gondolom, hogy szeret”

– árulta el Ördög Nóra a Partizán adásában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megasztár (@megasztartv2) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!