A minap bombaként robbant a hír, hogy hosszú idő után Jakupcsek Gabriella visszatér a képernyőre. Bár nem napi szinten, a Reggeliben lesz látható Szujó Zoltánnal együtt, ahol négy páros fogja váltani a jövőben egymást. Peller Mariann Szondi Vanda párja lesz, míg Peller Anna Papp Gergővel vezeti majd a műsort. A szintén visszatérő Ábel Anita pedig Tihanyi Péter műsorvezetőtársa lesz.
Nehezen adta be a derekát
Jakupcsek Gabriella még a nyár közepén arról beszélt egy podcastban, hogy egy hároméves szerződést utasított vissza amiatt, mert már úgy érzi, nem tud garanciát vállalni arra, hogy tud teljesíteni.
„Arra gondoltam, én már nem írhatok alá olyat, ami három évig elkötelez. Nem tudhatom, jövő év augusztusában nem gondolom-e azt, hogy összecsomagolok, és egy évre elköltözöm innen. Nem tudhatom, ennyi idő alatt mihez lesz kedvem, tehetségem, erőm, vagy éppen hogyan fogok idősödni. Hogy is tudnám azt garantálni, hogy ugyanazt a minőséget lesz kedvem, erőm hozni?”
– mesélte Jakupcsek, hozzátéve, ez nem úri hiszti a részéről, hiszen nem tudhatja, hogyan fog a teste reagálni a terhelésekre 60-on túl.
Most azonban meggyőzte az RTL, a Blikknek pedig elárulta, pontosan mivel.
„Hosszan tárgyaltunk erről egy csomag részeként. Miután tisztáztuk, hogy melyek az alapelvek, elmondtam, mit szeretnék csinálni, milyen közegben szeretném, vagy tartom értelmesnek ezt a dolgot, majd miután az ígéretet és biztatást ez ügyben meg is kaptam, rábólintottam”
– mondta a lapnak a tévés nagyágyú, elárulva ezzel azt is, hogy vélhetően a csomagban nemcsak a Reggeli van, hanem más műsorban is látható lesz a jövőben.
Nem titkolja a célját
Jakupcsek Gabriella leszögezte, minden saját projektet továbbvisz a jövőben is, hiszen számára azok az igazán fontos csapásirányok. Ugyanakkor nem titkolt célja, hogy azoknak a tévénézőknek is nyújtson valamit, akik az ő korosztályukból kerülnek ki.
„A televíziót nem csak a nagyon fiatalok nézik nagy számban, mégis a tartalom és a megvalósítás sokszor köszönőviszonyban sincs azokkal, akik valóban ott ülnek reggel, délelőtt, kora délután a tévé előtt. Azzal, hogy én beülök ebbe a műsorba, azt szeretném, hogy valami kezdődjön el. Tényleg nem szeretnék többet, mint hogy találjuk meg a helyes arányokat” – mesélte Jakupcsek.
A műsorvezető hozzátette: nagyon várja a közös munkát Szujó Zoltánnal. Ugyanis mind a kettőjüknek fontos téma a hétköznapi közérzet, amivel kapcsolatban van a tarsolyukban pár fontos kérdés.
Kiemelt kép: TV2




