Zoltán Erika egyetlen lányának, Zoénak igyekezett minden jót megadni. „Mindig vigyáztam arra, hogy Zozit ne kényeztessem el. Már diákként is dolgozott, 15 éves korától táncot tanított, így lett saját zsebpénze. Szorgalmas felnőtt vált belőle, akinek vannak céljai, nem csak úgy teng-leng a nagyvilágban. Van egy saját kis edzőterme Törökbálinton, ahol hölgyeknek tart órákat.
Imádja a munkáját, de én akkor vagyok igazán boldog, amikor együtt táncolunk a színpadon, hiszen a nagyszabású, show-elemekkel tarkított fellépéseimen Zozikám is a hattagú tánckar része.
És most már a zenei producer vejem, René is jön velünk, dj-ként csatlakozott hozzánk. Boldoggá tesz, hogy a családom nagyon összetartó” – mesélte a Meglepetésnek Zoltán Erika.
Gondoskodik a családjáról
Az énekesnő meghálálja, hogy családja segíti őt a munkában. Zoltán Erika remek háziasszony. A csirkepörköltjét pedig az egész szerettei nagyon kedveli. „Zozikám mindig azt kéri, hogy sok szósszal, szafttal készítsem el.
Tyúkanyó vagyok. Boldogan gondoskodom a családomról. Az én szeretetnyelvem a sütés, főzés.
Többnyire csak hétvégén dolgozom, hiszen a koncertek általában akkor vannak, így hét közben jut időm arra, hogy elkészítsem a szeretteim kedvenc ételeit és intézzem a családom ügyes-bajos dolgait” – mesélte az énekesnő.
További részletek a legfrissebb Meglepetésben!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




