Napi friss

Elveszítette a kislányát az X-Faktor énekese, Csordás Ákos

Szívszorító fájdalmukról először nyilatkozott az X-Faktor felfedezettje. Születése után nem sokkal, az énekes és párja elveszítették egyik ikergyermeküket.

Csordás Ákost az X-Faktorban, 12 évvel ezelőtt ismerte meg az ország. A csodálatos hangú énekes a tehetségkutató óta eltelt években sem adta fel a zenélést, de mellette volt rendőr és köztisztviselő is. Másfél éve nagy volt a boldogságuk, ugyanis párjával szülők lettek. Ikergyermekeik közül azonban csak egyik maradt életben.

„Egy ilyen tragédián nem lehet túl lenni, csak együtt tud élni vele az ember. Elő-előbukkan a legváratlanabb helyzetekben. Amikor két babát vártunk, rengeteg ikres tartalmat néztünk, erre készültünk. Most szinte mindenhol ikres szülőket látok, ami azért nem könnyű”

mondta el a Blikknek Csordás Ákos. Bár korábban a közösségi oldalán számolt be gyászukról, azóta nem beszélt Luca elvesztéséről.

„Egy hónappal ezelőtt a legboldogabb emberek voltunk a világon, mert megszülettek a csodálatos gyermekeink Luca & Marcell. Ám a kislányunkat, Lucát az élet olyan megpróbáltatások elé állította, amelyekkel nem tudott megküzdeni. Január 24-én hajnalban itt hagyott bennünket, és már odafentről vigyáz ránk. A csodálatos, gyönyörű kislányunk emléke örökké a szívünkben él majd. A fájdalmat pedig a testvére, Marcell és a szerető családunk, a barátaink támogatása teszi majd elviselhetőbbé” – írta akkor az énekes.

Másfél éves már fiuk

Az ikerpár életben maradt tagja Marcell mára már másfél éves, és vidám, rengeteg akarattal megáldott kisgyerek.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hihetetlenül szeretetteljes, vicces, vidám kisfiú. Persze, akaratos is, nem is kicsit, és egyre erőteljesebben próbálja érvényesíteni az akaratát. Nem szeretnénk, ha később azt gondolná, mindenben jobban kell teljesítenie, csak hogy valamiféle hiányt pótoljon bennünk, vagy ellensúlyozni próbálja a veszteségünket. Nem titkoljuk előtte, mi történt, és bízunk benne, hogy mire akkora lesz majd, hogy megértse, mi is kevesebb fájdalommal tudunk vele beszélni a testvéréről”

– mesélte Ákos, aki manapság Budapest egyik kerületében köztisztviselő. Ugyanakkor az éneklésről sem mondott le, továbbra is zenél rockbandájában, szerepel a komáromi Magyar Lovas Színházban és készül a szeptemberi Operett Gálára is.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!