Nemrég pedig bűbájos kislányáról, Hailey-ről posztolt a következő szöveggel: „Jóságra és mások megsegítésére fogom nevelni a gyermekeimet. Utolsó képeken Haileyke szinte egyforma Bennel.”
Vajna Timi (hivatalos most már Ráthonyi-Palácsik Tímea) 2023-ban ment újra férjhez. Kisfiát, Bent idén, az év elején szülte meg egy béranya, Hailey lányuk pedig, akit már ő hozott világra, a múlt héten lett egy hónapos.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A macskák is ott vannak
Az immár kétgyerekes anyuka a közelmúltban a Fókusznak adott exkluzív interjút a gyereknevelésről. „Nem is gondoltam volna, hogy két gyerekkel ennyire nehéz lesz összekoordinálni a történetet.
Mert ugye az egyik éppen szopik vagy éhes, akkor a másik is ugyanakkor éhes. Az egyiket tisztába kell tenni, akkor a másikat is, és egyszerűen nem tudom a kettőt ellátni egyszerre, úgyhogy most van segítségem, hál’ istennek.
Viszont még rájönnek a macskák is. Szóval négyen… Nem tudom, hogy melyik sír éppen, hogy melyik szobából melyik hangot hallom.”
„Minden tiszteletem a nőké”
Azt is elárulta, miért volt különösen fontos számára az apás szülés. „Minden tiszteletem a nőké, mert vagy így, vagy úgy, világra hozni egy babát nagyon kemény meló. Nagyon kevesen tudják, hogy mennyire fáj, nagyon megerőlteti a szervezetet, és nagyon örülök, hogy a férjem bent volt velem, mert így láthatta, hogy min megy keresztül egy nő.”
Nem minden a külső
Mint kiderült, sok hírességgel ellentétben nem akarja idejekorán visszanyerni szülés előtti alakját. „Annyira nem érdekel még, de most majd el lehet kezdeni egy kicsit sétálni, meg légzőgyakorlatokat végezni. Meg annyit csinálok, hogy van ez a hasszorító, tépőzáras valami, azt szoktam hordani, hogy jobban összetartsa a szerveket meg a hasat.
A férjem előtt kicsit olyan kellemetlenül érzem magam, ha bejön a fürdőszobába reggel, megpróbálom eltakarni, de ő azt mondja, ’Fú, nagyon jól nézel ki, nagyon sokat fogytál már most is.’
Szerintem a szoptatás egyébként nagyon sokat segít.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




