Napi friss

Rubint Réka mindent megtesz, hogy meggyógyuljon

Lelkén át gyógyítja a testét Rubint Réka, aki nemrég Balira utazott teljesen egyedül.

Egyre többször látni, hogy Rubint Réka ismert spirituális helyekre utazik feltöltődni, ám eddig legfőképp a családja társaságában tette. Schobert Norbival legutóbb a montenegrói Perast városában jártak, ahol a Szirti Madonna szigetén lévő bencés kolostorban fohászkodtak egészségért.

Nemrég viszont Réka egyedül vágott neki Balinak, ahová ahogy ő fogalmaz gyógyító kezelésre ment. Mint írta, már egy hét után úgy érezte, a szíve megtelt szeretettel és fénnyel, és most, hogy hazaérkezett, mintha kicserélték volna.

Rátalált önmagára

„13 nappal ezelőtt teljesen egyedül, elindultam az ismeretlenbe. Nem Bali volt ismeretlen számomra, hanem az, amiért mentem.

Életemben most először mondtam igent magamra. Elindultam szembenézni önmagammal, megtalálni és felkutatni az elakadásaimat.

Azokat a tudat alatti blokkokat, melyeknek létezéséről sokszor nem is tudunk, de itt a jelenben, ha akarjuk, ha nem, hatással vannak az életünkre” írta Réka a közösségi oldalán, és nem győz hálálkodni vendéglátóinak ezért a belső utazásért.  Segítségükkel ugyanis olyan ajtókat sikerült megnyitnia a lelke legmélyén, amelyekről korábban azt sem tudta, hogy léteznek, de ezáltal rátalált önmagára.

Gondolkodj szeretettel

„Tudtam, hogy Bali nem hiába hív. Tudtam, hogy oka van. De azt nem gondoltam, hogy ennyi mindenre választ fog adni. Rengeteget tanultam, és rengeteg belső megerősítés, felismerés érkezett meg hozzám. A legfontosabb tanítás, amit magammal hoztam a következő: ’Gondolkodj szeretettel, beszélj szeretettel, és cselekedj szeretettel.

Cserélj le minden benned lévő érzést, ami nem a szeretetből fakad – a dühöt, a fájdalmat, a szomorúságot, az árulás, a kihasználás vagy a becsapás érzését.

Ahogy otthonodban nagytakarítást végzel, úgy tisztítsd meg a belső világodat is a negatív érzésektől, hogy a szeretet érzésével díszítsd fel, és abban élhess.’ Mert a SZERETET a legnagyobb erő, és ha ezt választjuk, minden út megnyílik előttünk!”

Testi-lelki gyógyulás

Mint azt a story.hu már többször megírta, úgy tudni, Rékának épp az első könyve íródik, amelyben, mint azt korábban ígérte, kendőzetlen őszinteséggel mesél a személyét övező rejtélyről. Pontosabban arról, mit jelent az, hogy onnan állt fel, ahol mindenki más feladta volna.

A sejtelmes utalások óta pedig egyre biztosabb benne mindenki, hogy valami komoly egészségügyi probléma állhat a háttérben. Nemrég Réka egy reklámposztja is igencsak beszédes volt, amiben elrejtette azt a mondatot:

„Mert van, hogy jólesik megállni. Lélegezni. Örülni annak, amit elértem. Amit túléltem.”

A mostani, Balira tett út  is azt jelzi,  hogy Réka igazi harcos, aki még nem beszél arról, amivel meg kellett/kell küzdenie. Spirituálisan nyitott emberként pedig bizonyára mi sem volt egyértelműbb számára, mint hogy Indonézia felé veszi az irányt. Hisz Bali szigete arról híres, hogy az ottani  gyógyítók spirituális energiák segítségével kezelik a fizikai és mentális betegségeket.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentrla.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!