A Carbonfools egykori énekese, Fehér Balázs édesapa lett. Feleségével, Monda Eszterrel közös kisfia pár hete látta meg a napvilágot.
A kisfiú már az első napoktól legendás dallamokra alszik – vagy épp nem alszik –, hiszen Balázs Depeche Mode-ot hallgat vele. Az első dal, amit Bendegúz hallott, a Walking in My Shoes volt. Ez nem tipikus altatódal, de az énekes szerint természetes, hogy a zene már most körülveszi a picit.
„Ez az év életem egyik legnehezebb és legszebb időszaka egyszerre” – vallja Balázs, aki hosszú kihagyás után vállalt újra komoly, nagyszínpados felkérést. November 27-én, a 101 Hang koncerten a Depeche Mode teljes korszakát idézik meg zenésztársaival az MVM Dome-ban: a korai dalokat, a stadionhimnuszokat és a legmélyebb balladákat is.

Fehér Balázs kisfia: ezért kapta a Bendegúz nevet
A kis Bendegúzt a Tények Plusz kamerái előtt is megmutatták a nyilvánosságnak. „Én nem szerettem volna családot alapítani egy olyan valakivel, akiben nem vagyok ezer százalékig biztos, mert nem akartam futóhomokra építeni ezt a várat. Ez Eszterrel abszolút megvalósult, teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az az ember, akivel életem végéig együtt leszek.
Bendegúz a másik ember, akivel életem végéig együtt leszek most már”
– mondta Fehér Balázs, aki szerint kisfiának jó zenei érzéke lesz. A Bendegúz keresztnevet is azért adták neki, mert jó ritmusa van. „A Bendegúz név szerintem tök jó karakteres, játékos név egy babának. Reméljük, felnőttként is jól fog neki állni” – tette hozzá az édesapa.
A Storynak pedig így meséltek korábban a névválasztásról: „Már akkor Bendegúznak szólítottuk, amikor meg sem fogant, valahogy biztosak voltunk benne, hogy fiunk lesz, és azóta fel sem merült más név.”
Költözés és esküvő
Balázs és Eszter még kisfiuk születése előtt lakásból házba költöztek. Annak idején leendő otthonukat direkt a zöldövezetben keresték. Ha nem is hamar, de Budán rábukkantak álmaik házára.
Tavaly ősz elején pedig az esküvőre is sort kerítettek. „Bementem az önkormányzathoz bejelentkezni, és ott véletlenül összefutottam az anyakönyvvezetővel, majd a templomban a helyi pappal is. Öt perc alatt mindent lebeszéltem” – mesélte lapunknak Fehér Balázs, aki szeptemberben vette feleségül Esztert. Két hónappal később pedig úton volt a kis Bendegúz.
Kiemelt kép és fotó: Archív; Trenka Attila/fotocentral.hu




