Mihályfi Luca nemcsak az éneklést, a koncerteket, a próbákat és a tévés munkákat élvezi, hanem a mindennapokat, az együttélést is a párjával, Hegyes Bercivel. „Óriási ajándék, hogy Bercivel találkoztam kilenc hónapja. Szinte azonnal összeköltöztünk, anyukám mondta is már neki, hogy hirtelen elrabolt tőlük engem. Azt hitték, még otthon élek pár évet. Nem lett volna rossz, megtanulhattam volna főzni anyutól” – mesélte Mihályfi Luca a Storynak.
Mihályfi Luca az eljegyzésről
Odahaza legtöbbször Hegyes Berci főz, ő pedig a kukta a konyhában. A reggelit viszont szinte mindig ő készíti a táncművésznek. A házimunkát megosztják, bár a vasalást kizárólag ő csinálja. Nem csoda, hogy Luca mind a szakmai, mind a magánéletével elégedett és boldog.
„Kilenc év van közöttünk, ami nem tűnik fel, felnőttként élünk, nem is volt még nagy veszekedésünk. Máskor meg mint két gyerek, például amikor egy avokádó-plüssfigurával lep meg csak úgy, mert tudja, hogy imádom az avokádót. De a viccet félretéve, a kapcsolatunk azért működik, mert egyformán adunk bele annyit, mint amennyit kapunk. Tudjuk mivel, mennyi elfoglaltsággal jár a másik munkája, ezt elfogadjuk.
És nem, még nem jegyeztük el egymást, nem tervezünk gyereket, még kutyát sem, örülünk annak, hogy a szobanövényeinket életben tudjuk tartani.
Ugyanakkor ha a jövőbe, évekre előre tekintek, látom magamat, amint egy koncert után Bercihez megyek haza. Lehet, fáradtan, de mindenképpen boldogan és szerelmesen.”
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: TV2




