Pumped Gabo 10 évvel ezelőtt, a 2015-ös Balaton Soundon bukkant fel és tarolta le az internetet máig emlékezetes táncával.
A testépítő mozgását az Index örökítette meg és posztolta i, ami pedig ezután jött, az már történelem… Gabo történetét akár igazi sikersztorinak is mondhatjuk. A néhány másodperces hírnevet kamatoztatni tudta, és 10 évvel később is ismert a médiában, tévéműsorokban szerepel, és ami még fontosabb, rengeteget változott, pozitív irányban.
Annak ellenére, hogy egy felszínes dolog miatt kapta fel rá a fejét az ország, és kellett neki néhány év, hogy megkomolyodjon, ma már sokszor próbál példát mutatni, értéket képviselni. Van, amikor a hőségben madarak, vadon élő állatok vízellátását igyekszik pótolni, máskor az ökotudatos szemléletet hirdeti. Még a Magyar Tudományos Akadémiára is meghívták, ahol egy fenntarthatósági verseny népszerűsítésében vett részt.
Az új Pumped Gabo
Úgy tűnik, a kerek, tízéves évforduló alkalmából az univerzum egy új Pumped Gabót is küldött a világnak, aki most Ibiza Final Boss néven borzolja a kedélyeket. Az aranyláncos, virító fogsorú, mikrofonfrizurájú úriember a 26 éves brit Jack Kay, aki furcsa fizimiskájának köszönhetően nemcsak az internet sztárja lett, hanem nagyvállalatok reklámarca is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A férfi Newcastle-ben él, és úgy tűnik, ő is gyorsan meg tudta lovagolni a népszerűséget. Követőinek száma száma a frissen létrehozott Instagram- és Tiktok-oldalán drasztikusan megugrott, és ennek köszönhetően azonnal le is szerződtette egy tehetségkutató ügynökség. Így az is elképzelhető, hogy éjszakai klubokban turnézik majd, nem kevés pénzért.
De ez még nem minden. A Greggs gyorsétteremlánc is leszerződtette, a booking.com pedig egész nyáron biztosít neki szállást Ibizán, és az is sokat elárul, hogy a gyorsan jött sikernek köszönhetően már magángéppel közlekedik. De vajon Pumped Gabóhoz hasonlóan tudja majd kamatoztatni a népszerűségét, vagy olyan gyorsan felejtjük el, amilyen gyorsan berobbant?
Kiemelt képek: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu, Archív




