Napi friss

Demcsák Zsuzsa most Bay Évát haragította magára

Bay Éva nem tudta és nem is akarta titkolni, mennyire csalódott Demcsák Zsuzsában.

Hiába a segítő, a vaskos receptfüzet és a sok évi rutin, amit Demcsák Zsuzsa családanyaként a konyhában eltöltött, mert a Super TV2 tegnap esti Hal a tortán adásában olyannyira elúszott a konyhában, mintha kezdő lenne.

Bay Éva megharagudott Demcsák Zsuzsára

Bay Éva éppen az ellenkezőjét gondolta a kedd esti vendéglátóról, így alig evett egész nap valamit. Végül két órát ült a kocsiban étlen-szomjan, és ez alaposan kizökkentette a komfortzónájából. Évát úgy, ahogy tegnap, előtte soha nem is láttuk. Nem tudta és nem is akarta leplezni a csalódottságát, és azt, hogy ezúttal megorrolt Zsuzsára.

Tény, hogy Demcsák Zsuzsa tényleg nem lett kész időre a nehezítés, a habcsókok miatt. És a nagy kapkodásban elfelejtette, hogy a ház előtt, az autóban ücsörgő társaságnak legalább egy kis frissítőt vagy ropogatnivalót küldjön. Bay Éva szerint ez hatalmas hiba volt. „Az időérzékem tökéletesen működik. Így ha várok valakit, tudom, időre el kell készülni. Ha pedig valami váratlan ér, akkor is előkapok valamit a hűtőből” – reagált.

Demcsák Zsuzsa vacsoravendégei a kocsiban várakoztak hosszasan

Öt perc helyett két órás késés

De a legendás műsorvezetőnek talán nem is ez, hanem sokkal inkább az fájt, hogy Zsuzsa füllentett. Hiszen éppen őt hívta fel két órával előtte, hogy jelezze, pár percet késni fog. Nagyon csúsztatott. Pedig Zsuzsa mindent olyan precízen megtervezett. „Öt perc, és készen vagyunk, mert olyan nehezítést kaptunk, ami miatt nagyon-nagyon nehéz volt, és a sütő  végig igénybe volt véve. Óriási finisben voltunk, a türelmeteket kérjük” – mindössze ennyi késést ígért.

Zsuzsa már tegnap is konfliktusba keveredett. Akkor Győző csattant fel miatta. Ezúttal pedig Éva volt az, aki nem tudta leplezni a csalódottságát felé. De a finom ételek és a hangulat végül valamelyest enyhítette a haragját, és a komor arckifejezés mellett időnként azért mosolyogni is láthattuk.

 Kiemelt képek: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!