Napi friss

Császár Előd a magánéletéről: „Most egy kicsit rázós!”

Császár Előd, az FLM egykori tagja sokat sejtető kijelentést tett a szívügyeiről.

Keveset tudni Császár Előd szívügyeiről. Az ominózus 1998-as balesete óta szinte semmit sem mesél a magánéletéről. Minösszesen annyi köztudott, hogy a volt feleségével 14 évig voltak együtt, született egy közös kislányuk is, de 2016-ban elváltak útjaik.

A Storyval 2019-ben annyit megosztott, hogy a kenyértörés utáni időszak nem volt könnyű a számára. De idővel rájött, hogy ez az új élet nem is olyan rossz, és hogy élvezi, hogy újra van ideje magával foglalkozni.

Kibékültek az FLM tagjai

Ez az önismereti út egyébként arra is jó volt, hogy Előd a baráti kapcsolatait is rendbe tegye. Példának okáért Hoffer Danival, akivel együtt nőttek fel. S egykor együtt alapították és az összeveszésükig együtt is működtették a 90-es évek egyik legsikeresebb zenekarát, az FLM-et.

Lapunk már tavaly megírta, hogy a fiúk évtizedek után kibékültek, és a legendás zenekar újra összeáll. Hajdú Péter pedig most, egy év késéssel ugyanerről faggatta őket a Frizbiben. Csak az interjú végén esett szó egy kis magánéletről. Előd pedig ekkor rövid, de annál érdekesebb gondolatot fogalmazott meg:

„Az enyém most egy kicsit rázós, de ez most lényegtelen”

–  zárta rövidre a témát. Szavaiból pedig jól kivehető, hogy valami gond van odahaza. Mostani kapcsolatáról viszont még annyit sem tudni, mint egykor a házasságáról. Tavaly lapunknak annyit elárult, hogy természetesen ahhoz a mérföldkőhöz érve, hogy 23 év után a Budapest Parkban a Take That előzenekaraként az FLM újra színpadon áll, az anyukája és a 16 éves lánya mellett a barátnője is ott lesz vele.

Nincs szó szakításról

A story.hu kíváncsi volt, mi történt, hogy a Frizbiben így nyilatkozott a párkapcsolatáról, így megkerestük az énekest. Előd azt mondta, továbbra sem szeretne nyilatkozni a magánéletéről. De annyit hozzátett: ez a felvétel nem a napokban készült, így már nem is emlékszik rá, hogy pontosan mi történt közöttük akkoriban. De szakításról nincs szó.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!