Napi friss

A Nagy Ő: Stohl András különös terápiával dolgozta fel a válást

A színész úgy fogalmaz: utolérte az élete.

Hetek óta szólnak a hírek Stohl András válásáról. Először a Stohl Vicával való szakítás hírére kapták fel a fejüket a rajongók, de alig néhány hét múlva már azzal foglalkoztak, hogy a frissen szinglivé lett színész hamarosan A Nagy Ő-ben keres magának új társat. Júniusban az akkor 11 éves Mamma Mia! című előadás kapcsán készítettek a Madách Színházban egy videót. Ebből az is kiderült, hogyan dolgozta fel a színész a válását.

Mi történt 11 év alatt?

A darabban Stohl azt a szerepet alakítja, amit a filmben Pierce Brosnan formált meg. Sam karaktere a történet szerint elhagyta nagy szerelmét, és végül egy másik nőt vett el, azonban az a kapcsolat is véget ért, és a film végén visszatalál ifjúkori barátnőjéhez.

„Azt gondolom, hogy bármilyen fura, a Mamma Mia! egy jó sztori, egy jó dráma, amiben valódi sorsok vannak, igazán valódi sorsok, és ezalatt a 11 év alatt ez be is bizonyosodott. Ezalatt a 11 év alatt én elváltam, azóta újranősültem, született egy gyermekem, és megint elváltam – magyarázza a videóban Stohl. – Baromi érdekes, hogy hogy éri utol az embert az élete egy szerepben.”

A problémák, amikkel az idősek küszködnek

„Nekem ezért is jó ilyen szerepet játszani, mert olyan, mint egy terápia. Ki tudok belőle egy csomó mindent fogalmazni magamból, vagy meg tudok újra élni valamit a színpadon – mondja a videó egy későbbi részében Stohl. – Az egészet nagyon szeretem. Megérezheted azt a fiatalos szerelmet, amit a gyerekek éreznek, és láthatod azokat a problémákat, amikkel az idősek küszködnek. Úgyhogy tessék eljönni színházba.”

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!