Napi friss

Megszólalt Schmuck Andor volt felesége: „Van pár ember, akiknek valamiért a halála után egyből fontos lett”

Eszter, Schmuck Andor exneje azt mondja, néhányan kitalált sztorikkal álltak elő a néhai politikus halála után.

Schmuck Andort sokan gyászolják, köztük a második exneje, Eszter is. Akivel noha négy éve elváltak útjaik, mindvégig jóban maradtak. „Nem tudom, mi történt. Bármi is volt, ez egy tragédia. Szeptemberben lett volna 55 éves… Egy nagyon jó embert veszítettem el én is, a barátai is, mindenki.

Nagyon sajnálom, hogy hiába voltak mellette olyan emberek, akik szerették, soha nem osztotta meg, mi zajlik benne pontosan.

Mindig mindent elviccelt, mintha valami poén lett volna minden, ami rossz, ami fáj, ami betegség” – kezdte a Storynak Eszter.

A jogász állítja: Schmuck Andor önmagával végezhetett

Schmuck Andor volt felesége: „A válás után is segített”

Majd visszaemlékszik a napra, amikor Andor elmondta neki, hogy beteg. „Sokszor beszéltem vele erről. Három éve is, amikor elmondta, hogy nincs jól. Egy egész éjszakát beszélgettünk át akkor – komorodik el a volt feleség, majd folytatja. – Mindig mindenben segített. Amikor én voltam kórházban, akkor is. Pedig már elváltunk. Az utóbbi években nem találkoztunk sokszor, de azért pár havonta beszéltünk, és ezt én nagyon nem gondoltam volna…

De ami még elszomorítóbb, az az, hogy van pár ember, akiknek valamiért a halála után egyből fontos lett Andor, és hirtelen elő kellett állniuk valami (javarészt kitalált) sztorival, amivel szerepelhettek a médiában. Vagy csak magáért a szereplésért, vagy azért, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket…

Ha elég sokszor, sok embernek mondasz el valamit, egyszer majd magad is elhiszed. Így megy ez…” – mondja Schmuck Andor volt felesége, de amikor rákérdezünk, kire gondol, csak annyit mond: az, akire gondol, biztosan tudja.

„Andor ennél sokkal több volt”

Végezetül elmeséli, hogy noha nem akart, végül azért szólalt meg lapunknak, mert érzi, ez a volt férjének sokat jelentene. – Valamiért Andor is szeretett szerepelni. Ha olvassa ezt onnan, föntről, biztos örül, hogy megemlékezünk róla. De ő ennél sokkal több volt! Egy szerethető ember, a sok-sok hülyeségével együtt.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!