Napi friss

Megtépázta a sok nehézség a Megasztár egykori felfedezettjét

Amikor huszonkét évvel ezelőtt feltűnt az akkor induló Megasztárban, az egész ország a szívébe zárta. Ötödik helyen végzett, de a 21 éves lány ennek is nagyon örült. Azóta férjhez ment, született három gyermeke, ám a boldogság mellett sok nehézséggel is meg kellett küzdenie.

Kun Zsuzsa interjúja
Annak idején hogyan élte meg, hogy egyik óráról a másikra ismert lett?
Schmidt Vera: Az a fajta népszerűség, ami a műsorral járt, számomra nagyon sok és szinte feldolgozhatatlan volt. De ez csak az egyik hozadéka lett a Megasztárnak, a másik, hogy utána évekig nagyon-nagyon sok koncertünk volt hihetetlen zenészekkel. Életem egyik legszebb időszaka volt, azt csinálhattam, amit szeretek, értékelték, és sok pénzt kerestem. 21 évesen egyetemre jártam, és olyan szegény voltam, hogy sokszor még kenyérre is alig futotta. Amikor először kaptam tízezer forintot egy dal elénekléséért, nem hittem el, hogy ennyi pénzt lehet keresni. Hosszú időbe telt, míg végre nemcsak ennivalót, de ruhát is mertem venni magamnak.

Visszataláltak egymáshoz

Egy ideig figyelemmel lehetett követni a sorsát, utána eltűnt a nyilvánosság elől.
S. V.:
A Megasztár után évekig koncerteztünk, és férjhez mentem. A férjem, Csaba rendkívüli ember, egy zseni. Bírtam a humorát, bírtam az életről való felfogását, azt, hogy végtelenül talpraesett… Nagyon megszerettem őt, de akkor

se ő, se én nem tudtuk még, hogy másképp van behuzalozva, ennek minden pozitív és negatív hozadékával.

Ez csak jóval később, a fiaink születése után derült ki róla, ami komoly válságba sodorta a házasságunkat.

Mire gondol?
S. V.: A férjem bizonyos szempontból úgy tudott gondolkozni és élni, mint egy robot. Aztán átélt egy traumát, és az egész személyisége pozitívan megváltozott. Amikor újratelepítenek egy számítógépet, teljesen nulláról, úgy épült fel újra az ő karaktere is, így újból visszataláltunk egymáshoz. A férjem és a fiaim révén sokat tanultam az ilyen különleges, nem átlagos emberekről az elfogadásukról, a megértésükről, de hozzáteszem, megélni azért nem olyan egyszerű. Nem szeretném pontosan megnevezni, milyen problémáik vannak, mert a világ rendkívül gonosz, és könnyen visszaélhetnek ezekkel az információkkal.

4 fotó

Zsenik a családban

Három gyerekük van…
S. V.: Miután Csabával összeházasodtuk, rá egy évre megszületett Bendegúz. Korábban sok gyerekre vigyáztam, kedves, türelmes vagyok a gyerekkel, azt gondoltam, engem a fiammal kapcsolatban semmi nem lephet meg. Hazahoztuk a kórházból, és hiába ringattam, énekeltem neki, ő folyton sírt. Nekem pedig az járt a fejemben, rossz anya vagyok, mert nem tudom megnyugtatni. Ahogy nőtt Bendegúz, egyre harsányabb gyerek lett. Hajnali fél ötkor keltünk, fél hatkor már róttuk az utcán a köröket a kis motorjával. De nem is ez okozta a legnagyobb nehézséget, hanem az, hogy

azt éreztem, nem szeret engem, és szerintem nem is szeretett. Jóban volt a nagyival, az apjával, aki persze nagyon hasonszőrű, de velem nem, és ez nekem nagyon fájt.

Sokat olvastam arról, amikor megszületik egy gyerek, nem biztos, hogy anya és gyermeke között működik a kémia. Erről azért a mai napig nagyon keveset beszélnek. Szinte szégyen ilyet kimondani. Bendegúznál nem éreztem ezt a kémiát, és milyen jó, hogy megszületett a másik két fiam, Bonifác és Berke… Náluk kezdtem el érezni, hogy igazából nem én vagyok balfék, és ő sem az, senki sem az, de nagyon mások vagyunk. Sok időnek kellett eltelnie, amíg Bendegúzzal egymásra találtunk, és ahhoz is, hogy kiderüljön, mi a pontos problémája. Aztán megszületett a másik két fiunk, és mindkettőről kiderült, hogy nem átlagos gyerekek, másképp gondolkoznak az átlaghoz képest, másképp is kell kezelni őket. Emellett mindegyikük diszlexiás, ahogy a férjem is.

Dalban mondja el

Mi segített a mindennapokban kitartani, és mi adott erőt?
S. V.: Hívő ember vagyok, bár azért nagyon megtépázott sok, akkor még felderítetlen nehéz­ség, de hitben házasodtunk össze Csabával, ami számunkra azt jelenti, hogy jóban-rossz­ban, de semmiképpen sem pikk-pakk hagyjuk ott egymást. Sokszor éreztem mérhetetlenül nehéznek, ami velem, velünk történt, történik.

Eltartott egy ideig, míg megemésztettem, hogy a családom más, de ma már végtelenül büszke vagyok rájuk.

Bendegúzra is, Csabára is. Bendegúz és a többi fiunk is rendkívül tehetséges gyerekek, normál iskolába járnak, jó tanulók, és jó sportolók is. Bendegúznak elképesztő érzéke van a műszaki dolgokhoz, ügyes, okos, intelligens, hatalmas eredmény, hogy megtanult beilleszkedni az iskolai közösségbe. Bonifác és Berke pedig eszméletlenül jó fej, vagány gyerekek. Szóval nagyon büszke vagyok rájuk, de azért ennyi kihívással a zene háttérbe szorult. Nem tagadom, életre szóló feladat a családom. Voltak nagyon nehéz időszakok, amikor nagyon el voltam keseredve, amikor magam alatt voltam, de szerencsére ez már a múlt.

Van egy gyönyörű dala, a szövegét ön írta, Arany szálak a címe.
S. V.: Próbáltam színpadon elmondani mindazt, ami Bendegúzzal és velem történt, de rájöttem, ez annyira bonyolult, hogy inkább eléneklem. Manapság divatossá vált, ha valakivel nehéz az életünkben, azt le kell vágni, de nem lehet mindenkit levágni, sőt nem is szabad. Ez az Arany szál, amiről éneklek, ez az, ami összeköt minket.

Az elmúlt 16 év hősies küzdelem volt, de most már sínen vagyunk, és végre szeretném megtalálni a magam útját.

Semmi más vágyam nincs, mint hogy énekelhessek, zenélhessek, és legyen, ha fura is, de szeretetteli családom.

Kiemelt kép és fotók: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!