Napi friss

Mi lett a Záray–Vámosi házaspár örökségével, amit nevelt lányukra hagytak?

Az énekes a napokban lett volna százéves.

Bizony, ilyen gyorsan pereg a homokóra, amelyet a legendás házaspár is megénekelt: Vámosi János augusztus 2-án lett volna százéves, erről a rajongói Facebook-oldal is megemlékezett. Ő és neje, Záray Márta nemcsak a slágerjeik miatt voltak népszerűek, hanem boldog, kiegyensúlyozott életük miatt is. Nagy fájdalmuk volt, hogy nem született gyermekük.

Fogadott lányukat egy koncerten ismerték meg

De találkoztak egy lánnyal, Tücsök Marival, akit gyermekükként szerettek. Mindössze 12 éves kislány volt, amikor a szülei elvitték egy Záray–Vámosi koncertre a szabadbattyáni művelődési házba.

„A dátumot soha nem felejtem el: 1979. június 23. Ez a nap ugyanis sorsfordító jelentőségű volt az életemben. Ekkor találkoztam először Mártával és Jánossal”

mesélte hosszú interjúban a Meglepetés magazinnak. „Nagyon tetszett, hogy olyan csodálatos harmónia volt köztük, amit én otthon sosem tapasztaltam. Az előadásuk szüne­tében benyitottam az öltözőjükbe, s Márta ott elmondta, hogy ezt így nem illik. Erre én elszégyelltem magam, ő pedig átölelt, és megkérdezte, hogy hívnak. A Tücsök név hallatán elmosolyodott, ami nekem rosszulesett, hisz éppen eleget csúfoltak a nevem miatt. Márta látta, hogy megbántott, és bocsánatot kért. Innen indult a mi kapcsolatunk.”

Tücsi a művész házaspár társaságában (Fotó: Archív)

Tücsinek egy idő múlva saját szobája lett Zárayéknál.

„Vér szerinti rokonságban nem álltunk, de úgy szerettek, mintha a saját gyerekük lettem volna. Márta találta ki, mondjuk mindenkinek azt, én vagyok a keresztlányuk, így nem kellett magyarázkodniuk, hogyan kerültem hozzájuk. Miután befejeztem a tanulmányaimat Tatán, azonnal felköltöztem hozzájuk, és egy család lettünk. Mindenre megtanítottak: Jani a hivatalos dolgokra, Márta pedig az emberekkel való kapcsolatteremtésre.”

Mindent ő örökölt

Tücsi választottját is nagyon szerették Mártáék. Vámosi János 1997-ben hunyt el, felesége négy év múlva. Az orsó utcai házukat még életükben Tücsire iratták, és minden mást is ő örökölt. Nevelt lányuk azonban – éppen azért, mert nem vér szerinti gyermeke volt a híres házaspárnak – horribilis örökösödési illetéket kapott a nyakába, amelyet még banki kölcsönökkel sem tudott kifizetni, és emiatt el kellett adnia a lakhelyet.

Záray Márta és Tücsi barátaik, többek közt Koós János társaságában (Fotó: Archív)

Ezután a Velencei-tó partján lévő Velencén rendezett be emlékszobát, ahol mindenki megtekintheti személyes tárgyaikat. Például azt a táskát, amelyben még most is ott található Vámosi János utolsó doboz cigarettája. Hogy hogyan őrzi Tücsi az emlékét Záray Mártának és Vámosi Jánosnak, ki énekli most a dalaikat, az is kiderül a Meglepetés magazin cikkéből.

Kiemelt kép: Fortepan/Hunyadi József

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!