Andrei Mangra viharos időszakon van túl. Tavaly, egy súlyos incidens után nem tudta folytatni a versenyzést a hazai Dancing with the Starsban Szabó Zsófival, ezt követően pedig a belga táncos műsorban próbált szerencsét. Andrei március 9-én tűnt fel először a belga tévéképernyőkön az influenszer Sarah Puttemans oldalán, és nagy reményekkel kezdtek bele a versenybe. A műsor mind anyagilag, mind lelkileg is gyógyír lehetett volna a profi táncos számára. De sajnos három adás után kiestek.
Andrei Mangra visszatért
Ezt követően nem igazán lehetett tudni, hogy a táncos merre jár a világban és mivel foglalkozik éppen. Most viszont kiderült, hogy valószínűleg gőzerővel gyakorolt a visszatérésre. A napokban ugyanis részt vett a Dance The Night Away Show című zenés-táncos produkcióban. A világszínvonalú tánc- és énekshow a ballroom és a latin tánc műfaját ötvözi, élénk koreográfiával, látványos kosztümökkel és nemzetközi szereplőgárdával szórakoztatja a nézőket.
Andrei most Svédországban mutatta meg tehetségét:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szabó Zsófi sem hagyta szó nélkül
Az elmúlt időszakban rajongóik számára úgy tűnhetett, hogy a szoros barátság már megszakadt Zsófi és Andrei között, most viszont kiderült, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot. Zsófi ugyanis azonnal kommentelt a táncos fotói alá, és támogatása jeléül egy 🔥 emojit küldött egykori partnerének.
Andrei és Zsófi kapcsolatáról korábban itt írtunk:
Kiemelt kép: TV2




