A Story 2022. októberében hozta címlapon, hogy Peller Mariann 10 év házasság után válik. Ekkor lapunk a műsorvezetőt és férjét, Juni Györgyöt is megkereste a szakítással kapcsolatban, amit nem cáfoltak, de részleteket sem szerettek volna elárulni.
Lesifotók kerültek elő
Azonban már ezt megelőzően is sejteni lehetett a bajt, pár hónappal a hír előtt ugyanis Mariannt kétértelmű helyzetben kapták lencsevégre, a csak magyar Jason Momoaként emlegetett, Megyeri Balázzsal. A kissé homályos lesifotókon jól kivehető volt, hogy a páros egy szórakozóhely előtt öleli, mi több, csókolja egymást. Akkoriban Mariann és a férje egy, a lapunknak adott közös interjúban cáfolta, hogy bármi csalfaság is megzavarta volna a családi idilljüket.
„Nem ismerem Balázst, nem találkoztunk még és valószínűleg ez a jövőben is így marad.
Fel sem merül bennünk, hogy most a képek miatt, akkor gyorsan kávézzunk meg hárman és ismerkedjünk.(..) Nekünk nem rövid, hanem hosszútávon kell győznünk Mariannal, mert ez egy szövetség közöttünk. Ha lehet, ez az egész csak még jobban megerősített minket egymásban” – mondta Juni akkoriban. A válás híre azonban pár hónappal később mégis robbant.
Nagy lett a csend
Azóta viszont nagy a csend a házaspár körül. S a nyilvánosság előtt nem tettek pontot a történetük végére. Két és fél éve se válásról, se békülésről nem hallani. Pontosabban hírek, azért szállingóznak róluk. Például, hogy a Megyeri Balázzsal való románc, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is Mariann életében.
Viszont ezután a házaspárnak állítólag már nem sikerült rendbe tennie a kapcsolatát. A legújabb, a Redditen terjedő pletykák szerint pedig mára már mindketten új életet kezdtek. Mi több, a műsorvezetőnek több mint fél éve új párkapcsolata is van.
De mi a helyzet most?
A story.hu utánajárt a friss, reddites mendemondának. Először Mariannt tárcsáztuk, de nem értük utol. A csengés hangjából viszont arra következtettünk, hogy külföldön tartózkodik.
Ezután hívtuk Juni Györgyöt, aki nem örült a hívásnak. Főleg mikor arról érdeklődtünk kibékültek-e vagy válás lett a vége a házasságuknak. Azt mondta, ezen a témán már régen túlvannak, és a gyerekeik érdekében nem szeretnének újabb nyilatkozatokat tenni erről. Hogy ezt válásra vagy békülésre értette, csak sejteni lehet abból, hogy valószínűsíthetően a vakáció kellős közepén nem egy helyen tartózkodnak a házasok vagy egykori házasok…
Kiemelt kép: Birton Szabolcs




