Napi friss

Liptai Claudia Meryl Streephez hasonlítja magát

A színésznő filmvásznon bizonyíthatja, hogy ez tényleg így van-e.

A felhők között jár Liptai Claudia, ugyanis hosszú évek után újra filmszerepet kapott. A rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film, a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásában játszik, amelyet Mindig ugyanúgy munkacímmel augusztustól kezdenek forgatni. A film a tervek szerint jövőre kerül mozikba, és visszatérnek benne a történet főszereplői: Törőcsik FranciskaEmber MárkMárkus LucaMarics PetiBrasch BenceKovács HarmatKirády Marcell és Trill Beatrix.

Néhány új szereplő is feltűnik majd benne, írja a Blikk, köztük Liptai Claudia. „Elképesztően boldog vagyok, hogy a magyar film újra megtalált, hiszen jó pár évre elszakadtunk egymástól. Azzal, hogy ezúttal egy édesanyát alakíthatok, kicsit úgy érezhetem majd magam, mint Meryl Streep a Mamma miá!-ban. Hab a tortán, hogy nemcsak prózai szövegem lesz, hanem énekelhetek is, méghozzá az egyik kedvenc előadóm, Demjén Ferenc egyik slágerét. Izgatottan várom a balatoni forgatásokat!” – mondta a lapnak a színésznő.

A film producere, Kirády Attila is megszólalt. „Kevés új szereplőnk lesz, az egyik ez az anyaszerep, amelyet végül Claudia alakít majd. Megnéztünk több színésznőt is, voltak próbafelvételek, és végül mellette döntöttünk, mert az ő személyisége illik ehhez a karakterhez a legjobban, amely egyébként tényleg hasonlít egy kicsit Meryl Streep szerepére.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!